Julián rohanva ment át a dolgozószobájába. Az íróasztalon egyetlen lámpa égett. Mögötte nem volt ott semmi, csak a csupasz asztallapon fekvő fekete mappa és egy hivatalos bírósági idézés.
Abban a pillanatban megszólalt a telefonja. A társa hívta a cégtől, a hangja hisztérikus volt:
– Julián, hol a fenében vagy?! A bankszámláinkat zárolta a bíróság! A monterrey-i befektető visszalépett, és feljelentést tett ellenünk csalás miatt! A szövetségi rendőrség most lépett be az irodánkba okirat-hamisítás vádjával! Mit tettél?!
Juliánnak kiesett a telefon a kezéből. És ekkor megpillantotta a fekete mappán lévő levelet.
4. RÉSZ: A LEVÉL ÉS AZ IGAZSÁG
A levelet én írtam, míg Vera a karomban aludt. Így szólt:
„Szia Julián!
Amikor csütörtökön pénteken hajnali 2:18-kor megszületett a lányod, Vera, te a monterrey-i lakosztályodban koccintottál Paola Rivas-szal. Azt hitted, hogy míg te a szeretőddel ünnepled a jövődet, én otthon tehetetlenül, kiszolgáltatva várom, hogy visszatérj, és elvedd tőlem a maradék méltóságomat is.
Elfelejtetted, hogy mielőtt a feleséged lettem, szerkezetmérnök voltam. Megtanultam, hogy ha egy építmény alapjaiban csalás és hamisság van, az az épület nem marad fenn. Nem lehet törött pillérekre jövőt építeni.
Amíg te Monterrey-ben töltötted az idődet, én feltártam az összes hamisításodat. A bíróság zárolta a házat, a számlákat és a céged részesedését. Az okirat-hamisítási feljelentést benyújtottam a tartományi ügyészségre. Paola Rivas ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki pénzmosásban való bűnrészesség miatt.
Ne keress minket. Verának nincs szüksége egy olyan apára, aki a születése órájában eladta őt a saját önzéséért. A válóperes ügyvédem holnap reggel keresni fog.
Mariana.”
Julián összerogyott az üres dolgozószoba padlóján. A telefonja folyamatosan csörgött – a hitelezők, a rendőrség, Paola kétségbeesett hívásai –, de ő csak bámult a csupasz falakra. Ebben a pillanatban értette meg, hogy mindent elveszített.
