Laura átnyújtotta a bíró által előző délután aláírt sürgősségi bírósági végzést a seriffnek.
— Minden papír rendben van, tisztúr — mondta Laura tiszta, professzionális hangon. — Az ingatlan kizárólagos tulajdonosa Olivia Vance. A benn tartózkodó személyek jogalap nélkül bitorolják az ingatlant, és illegálisan megkísérelték az értékesítést.
A seriff bólintott, majd fellépett a verandára – arra a verandára, ahol nagypapa hintája állt, amit ő maga javított meg két évvel ezelőtt. A seriff határozottan megkocogtatta a tömör tölgyfa ajtót.
— King Megyei Seriffhivatal! Nyissák ki az ajtót!
Odabentről neszezés hallatszott, majd némi kapkodás után kicsapódott az ajtó. Anyám, Victoria állt a küszöbön, elegáns selyemblúzban, a kezében egy csésze kávéval. Az arca azonnal eltorzult a dühtől, amint meglátott engem a seriffek mögött.
— Mi ez a cirkusz, Olivia?! — kiáltotta Victoria. — Megháborodtál?! Rámszabadítod a rendőrséget a saját anyádra?!
— Ma’am, nyugodjon meg — lépett előre a vezető seriffhelyettes, s felemelte a kezét. — Bírósági végzésünk van. Ön nem bejegyzett tulajdonosa ennek az ingatlannak. A tulajdonos Ms. Olivia Vance. Kérjük, hagyja el az ingatlant tizenöt percen belül, ellenkező esetben birtoksértés és a hatóság félrevezetése miatt letartóztatjuk.
— Ez nevetséges! — lépett Victoria mellé Dennis, a nevelőapám. A szemeiben vad pánik izzott. — Ez a feleségem apjának a háza! Mi vagyunk a törvényes örökösök! A végrendeletet megfellebbeztük!
— Még nem nyújtottak be semmilyen hivatalos keresetet a hagyatéki bíróságon, uram — vágott közbe Laura kimérten. — Viszont a lis pendens-t bejegyeztük. A ház eladási kísérlete illegális volt. És ha fél órán belül nem pakolják össze a személyes tárgyaikat, a seriffhelyettesek bilincsben viszik el Önöket.
Dennis arca hamuszürkévé vált. A „lis pendens” szót hallva megértette, hogy a tervük kártyavárként dőlt össze. Az ingatlanügynökük valószínűleg már megkapta a riasztást a tulajdoni lap elhomályosításáról, és a 590 000 dolláros gyors üzletből nem lett semmi.
