“A menedék már nem a miénk, anya,” mondta Dacha, hangjában frusztráció és frusztráció telt meg. “Négy hónapja abbahagytam a jelzáloghitelem kifizetését.” Egy kis ruhagyárban a levegőt mosó, rózsaszappan és kiváló minőségű gyapjú illata tölti be.

A teljes leaszfaltozás: Vissza a gyökerekhez

A nehéz ajtó nyikorgva kitárult. Ilya önelégült mosollyal az arcán lépett be a lakásba, anyjával, Lioudmila Markovnával a nyomában, aki még javában osztotta a tanácsokat arról, hogyan kellene egy “rendes feleséget” móresre tanítani. Amikor azonban átlépték a küszöböt, a mosoly azonnal ráfagyott az arcukra.

A látvány, ami fogadta őket, semmihez sem volt fogható.

A gyönyörű, drága parketta, amit Natalia apja finanszírozott, teljesen eltűnt. Helyén csak a hideg, omladozó, egyenetlen aljzatbeton tátongott, tele porral és törmelékkel. A falakról szakszerűen, csíkokban lefejtették a prémium tapétát, meztelenül hagyva a nyolcvanas évekből ott maradt, sárgult, máló vakolatot és a helyenként kilátszó gázbeton blokkokat.

Nem volt sem konyhabútor, sem beépített sütő, sem a modern fa pult. A vízvezetékeket ledugózták, a csaptelepeket, a márvány mosdót és a luxus zuhanykabint mind kiszerelték. A konyhában és a fürdőben csupán a falból kiálló rézcsövek és a puszta lefolyók maradtak. Még a kapcsolókat és a csillárokat is leszerelték – a mennyezetről csupán a csupasz vezetékek lógtak alá, egyetlen magányos, alacsony teljesítményű körteégő világította meg a pusztaságot.

— Mi… mi ez?! Mi történt itt?! — sikoltott fel Lioudmila Markovna, miután rálépett a porzó betonra, és a drága cipője azonnal szürke lett. — Ilioucha! Rablók! Megraboltak benneteket!

Ilya döbbenten állt a szoba közepén. A kulcscsomó kicsúszott a kezéből, és csörrenve koppant a csupasz betonon. A szemeivel a hatalmas, kényelmes kanapét kereste, a TV-állványt, a prémium minőségű bútorokat… de nem volt semmi. Egyetlen porszem sem maradt abból a luxusból, amit addig a saját érdemének és “négyzetmétereinek” tulajdonított.

A szoba sarkában egyetlen összecsukható munkásszék állt. Azon ült Grigori Ivanovitch, csendben szivarozva, mellette két termetes, munkásruhás emberével.

— Te meg ki a fene vagy, és mit műveltetek a lakásommal?! — üvöltötte Ilya, amint a megdöbbenést felváltotta a tehetetlen harag. — A rendőrséget hívom! Ez magánlaksértés és rongálás!