– Ms. Boudreaux – mondta Teresa kedvesen, de szakmai komolysággal. – Beszéltem a rendőrséggel. Nathan Sterling ellen hivatalos feljelentést tettek családon belüli erőszak és kényszerítés miatt. A zsaruk már a helyszínen vannak, de a lakásban nincs. Valószínűleg sejtette, hogy mi történik, miután a mólónál elmenekült a rendőrök elől.
Dr. Morgan közelebb lépett az ágyhoz, és a papírlapra nézett, amit a kezében tartott.
– Clare – mondta halkan. – Nem kell visszamennie abba a házba. És az édesanyjához sem. Van egy barátom, egy biztonságos helyen, egy kis tengerparti településen, amíg a bírósági ügyeket rendezzük. De most az a legfontosabb, hogy biztonságban legyen.
Ben felállt a székből, és a vállamra tette a kezét. Az öcsém szemeiben már nem volt gyermeki bizonytalanság; a teher, amit eddig egyedül cipelt, most eggyé vált az enyémmel.
– Vele mész, Clare – mondta határozottan. – Én pedig itt maradok Wilmingtonban. Elintézem a dolgokat Anyával. Visszaveszem a kulcsokat, és egy centet sem kap tőlem többet. Kifele menet még elhozom a holmidat… bár a menyasszonyi ruhádat valószínűleg a folyó is elvitte.
Halványan elmosolyodtam. A menyasszonyi ruha… Az a ruha, aminek a szegélyébe Anya saját kezűleg varrta azt a kis kék szalagot, miközben pontosan tudta, hogy egy börtönbe kényszerít.
2. fejezet: A felébredés ára
Három nappal később egy kis, fehérre festett vendégházban ébredtem Wrightsville Beach közelében. Az ablakon át beáramló sós tengeri szellő friss volt, nem olyan, mint a móló fojtogató vize.
Dr. Morgan – Elias – délután érkezett meg. Nem volt hivatalos látogatás; hozott nekem egy csésze kávét és egy doboz friss péksüteményt. Csendben ült le a verandán lévő székre, miközben én a horizontot néztem.
– Hogy érzed magad? – kérdezte, miközben letette a bögrét a kerek asztalra.
