EPILÓGUS: Az igazi rend
Hat hónap telt el a letartóztatások óta.
A Montes Logisztika csődbe ment, a bíróság pedig elrendelte a vagyonelkobzást a csalási ügyek miatt. Beatriz, miután elvált a férjétől, visszaköltözött a szülői házba Trujillo külterületére – ugyanabba a szerény kőházba, ahol egykor gúnyolódott a húgán. Most nem voltak luxusautók, nem voltak befolyásos vendégek, csak a csend, a munka és a szembenézés a múlttal.
Elena pedig kinevezést kapott a Védelmi Minisztérium vezérkarának egyik legfontosabb stratégiai igazgatóságára Madridban. Nem hordott drága ékszereket, nem élt villákban Pozuelóban. De amikor belépett egy terembe, a tábornokok és a tisztek nem a pénzét vagy a cégét nézték, hanem azt a tiszteletet, amit harminc év becsületes munkájával érdemelt ki.
Egy napon, amikor a fővárosi irodájában az ablakon át a várost nézte, a telefonja rezgett. Az anyja hívta Trujillóból.
– Elena… jössz a hétvégén? – kérdezte Mercedes hangja, amelyben már nem volt sem gőg, sem elvárás, csak egy anya csendes bűnbánata.
Elena elmosolyodott, a reggeli napfény megcsillant a váll-lapjain.
– Igen, anya. Ott leszek. Hozom a kávét.
Van esetleg még egy történet, amit szeretnél, hogy folytassak vagy kidolgozzak számodra?
