Egy férfi lépett ki a konyhából. Nem viselt kötényt. A gőzölgő mosogatóvíz és a törött kék bögrék helyett az öregember emelt fővel, egyenes tartással állt meg a pult másik oldalán. A kezében egy vastag, fekete iratrendezőt tartott.
Victor mosolya egy csapásra lefagyott. Az arca krétafehérré vált, ahogy a férfi arcára nézett.
— D-Daniel…? — dadogta Victor, és hátralépett egy lépést. — Te… mit keresel te itt?!
— A munkámat végzem, Victor — felelte Daniel Whitmore fagyos calm-mal. — Tegnap azt mondtad nekem: „Ha itt dolgozol, azt javaslom, végezd el a munkádat. A te feladatod, hogy mosogass el.” Nos, elmosogattam. De nem az edényeket… hanem a te mocsokból épített kártyaváradat.
Daniel kinyitotta a fekete iratrendezőt a pulton.
— Ez itt a Whitmore Global eredeti iktatókönyve és a Városháza Építési Osztályának hivatalos igazolása, amit ma reggel kaptunk kézhez. Ez a határozati szám, amivel fenyegetőztél, nem létezik. A pecsét hamisítvány. Az adásvételi nyilatkozatok, amiket George-gal és ezzel a kávézóval alá akartál íratni, magánokirat-hamisításnak és zsarolásnak minősülnek.
— Ez… ez képtelenség! — kiabált Victor, és próbálta megfogni a táskáját. — Te fel vagy függesztve! Nincs semmi jogod a cég dokumentumaihoz!
— Mint a cég többségi alapítójának, van jogom felülvizsgálni az ügyvezetői visszaéléseket — folytatta Daniel ellentmondást nem tűrő hangon. — És amíg te azzal voltál elfoglalva, hogy a kisvállalkozókat zsarold a kávézóban, én ma reggel továbbítottam a teljes iratanyagot a Gazdasági Bűnözés Elleni Osztálynak és a Whitmore Global Igazgatóságának.
Abban a pillanatban a kávézó előtt két fekete rendőrautó állt meg szirénázva. Két egyenruhás tiszt és egy öltönyös nyomozó lépett be az ajtón.
— Victor Lang? — kérdezte a nyomozó. — Zsarolás, hivatali okirat-hamisítás és csalás gyanújával előállítjuk. Joga van hallgatni.
Victor tehetetlenül és döbbenten nézett a nevelőapjára, miközben a rendőrök megbilincselték a csuklóját.
— Daniel… kérlek! Család tagjai vagyunk!
