Elena felnézett. Egy pillanat múlva a vér meghűlt az ereiben.
– Irene… – suttogta Elena.
Irene Valdés volt az. Ugyanaz a nő, akit héttel ezelőtt a Barajas 4-es termináljának prémium parkolójában láttasott megcsókolni Adriánnal, miközben a férfi azt hazudta neki, hogy Szingapúrban van tárgyaláson.
Irene megállt az asztal előtt. A tekintete idegesen villogott Fernando és Elena között, de amikor megszólalt, a hangja acélos volt.
– Tudom, hogy utálsz, Elena. És teljesen megértem – kezdte Irene, és letette a borítékot az asztalra. – Azt hitted, én vagyok csak a szeretője, akivel a hátad mögött játszott. De ez sokkal rosszabb. Adrián nemcsak téged csalt meg, és nemcsak a cégedet akarta kicsalni tőled. Az a csoport, amellyel összeállt – a Volkov-hálózat és a korrupt ingatlanbefektetők –, pontosan arra használta Adrián családi kapcsolatait, hogy hamis számlákon keresztül pénzt mossanak tisztára az Aurelia Hotels építkezési tenderain keresztül.
Fernando felállt a székéből. Az arca sötétvörös lett a dühtől.
– Miféle pénzmosásról beszélsz, hölgyem? Tudja, mit állít?
Irene kinyitotta a táskáját, és előhúzta a saját digitális adathordozóját, amit egyenesen a laptopjához csatlakoztatott. A szobában lévő nagy kivetítőn azonnal megjelenet egy sor banki bizonylat, cégkivonat és hangfelvétel.
– Itt van minden – mondta Irene, és a képernyőre mutatott. – Adrián és Celia hónapok óta szervezte, hogy a szállodalánc új felújítási projektjeit fiktív alvállalkozóknak adják ki. A különbözetet pedig egy offshore számlára utalták, amit Celia nevére regisztráltak Gibraltárban. Ha aláírtad volna azt a papírt a templomban, a teljes jogi felelősség a te nevedre szállt volna át. Ha letartóztatják a céget adócsalásért, te vitted volna el a balhét, míg ők ketten tisztára mossák a pénzt és átveszik az irányítást.
A szobában csönd lett. Olyan sűrű csend, hogy a falióra ketyegése is tisztán hallatszott.
