Clara gyomra egy pillanatra görcsbe rándult. Ez nemcsak egy biztosítási csalás volt; ez egy hidegvérű, előre megfontolt emberrablási és vagyonelkobzási összeesküvés volt, amit a saját családja szőtt ellene.
De most már nem félt. A telefon a kezében volt, a rendőrség kint állt az udvaron, és a 112-es tapasztalt gépkezelője pontosan tudta, mit kell tennie.
EPILÓGUS: A szabadság ára
Hat hónappal később Madridban a Nemzeti Bíróság épülete előtt a napfény áttörött a felhőkön.
Álvaro Mendoza és az anyja, Mercedes bűnösségét minden vádpontban kimondták: előre megfontolt emberölési kísérlet, dokumentumhamisítás, zsarolás és terrorcselekményhez hasonló robbanóanyag-visszaélés miatt mindketten hosszú börtönbüntetést kaptak, anélkül, hogy esélyük lett volna a feltételes szabadlábra helyezésre. A vagyonukatelkobozták, hogy Clara és Alba jövőjét biztosítsák.
San Vicente del Raspeig-ben a régi ház megújult. A gázhálózatot teljesen kicserélték, a kertben a hortenziák és a narancsfák pedig éppen virágzásnak indultak.
Egy szép, meleg tavaszi délutánon Clara a tornácon ült egy csésze kávéval a kezében, miközben hallgatta, amint Alba a fűben szaladgál a kutyájukkal, és önfeledten nevet. Nem volt szükség többé titkos kódokra, félelemre vagy suttogásra a mosókonyhában.
A telefonja megcsörrent a konyhaasztalon. Clara belépett, felvette, és a vonal másik végén Eva hangja hallatszott:
– Clara? Készen állsz a holnapi műszakra a központban? Te vagy a vezető diszpécser.
Clara elmosolyodott, a tekintete pedig a kinti napfényre tévedt, ahol a szabadság tiszta levegője áradt be az ablakon.
– Készen állok, Eva – mondta határozott, erős hangon. – Minden hívást fogadok.
