Anya és apa előttem sétáltak a vasútállomáson, kávét ittak, és arról beszélgettek, melyik étterembe mennek Claire előadása után.

Claire követte, szeme a telefonjára tapadt.

Közben mögöttük küzdöttem két nehéz bőrönddel és egy táskával, ami a vállamon lógott.

Senki sem ajánlotta fel, hogy segít nekem.

Senki sem lassított.

Amikor megérkeztünk a peronhoz, az utasok már sorban álltak a beszálláshoz.

Aztán anya megállt egy automatánál.

Rendkívül örömteli arccal nézett felém:

“Ethan, drágám, azt hiszem, a piros táskámat az autóban hagytam. Szeretnél elmenni érte?

A vonat felé pillantottam:

“Anya, már beszállnak.”

Apa forgatta a szemét:

“Akkor ne állj ott, és siess.”

Claire nevetve eltakarta a száját.

Emlékszem, észrevettem a szórakozottságukat. De nem értettem.

Régen én voltam az, akit vásárolni, akitől kérdés nélkül engedelmeskedni kellett volna.

Így átadtam a csomagot és elfutottam.

Lefutottam a vasútállomás lépcsőin, áthaladtam a parkolón, és elértem az autónkat, tüdőm égett a hideg levegőtől.

Kinyitottam az utasajtót.

Nincs piros táska.

A hátsó ülésen jelentkeztem.

Semmi.

Megnéztem az ülések alá, a padlószőnyegek körül, és a csomagtartóba is.

Még mindig semmi.

Második alkalommal átkutattam az egész autót.

A kezeim remegtek, részben a hidegtől, részben pedig az egyre növekvő érzéstől, hogy valami nagyon nincs rendben.

Aztán becsaptam az ajtót, és az állomás felé futottam.

Felrohottam a lépcsőn.

A megmaradt utasokat is meglöktem.

És végre elértem a 7-es peront.

Pont időben, hogy lássam, ahogy a vonat elhajt.

Egy pillanatra az elmém nem értette, mit látok.

Aztán megláttam anyát az egyik ablakon keresztül.

Integetett nekem.

Mosolygott.

Felemeltem a karomat, kétségbeesetten próbáltam megértetni vele, hogy még kint vagyok.

De nem tűnt féltnek.

Szórakozottnak tűnt.

Apa megjelent mellette. Odahajolt az ablakhoz, és elég hangosan kiáltott, hogy hallsam:

“NÉZZÜK MEG, HOGY EZ A HASZONTALAN KISFIÚ TÚLÉLI-E MAGÁTÓL!”

Claire az arcát az üveghez nyomta. Olyan hangosan nevetett, hogy alig tudott egyenesen állni.

 

Ránéztem.

Vártam, hogy elálljon a nevetés.