– A repülő tizenkét órával korábban landolt, Irene – mondta Daniel. A hangja nem volt hangos; mély volt, sötét és olyan stabil, mint a betonba öntött acél. – És úgy látszik, éppen időben.
Daniel oda Lépett Lucíához. A felesége felnézett rá, a tekintetében a hitetlenkedés és a mérhetetlen szégyen keveredett. Lucía megpróbálta elhúzni a kezét, mintha méltatlan lenne arra, hogy a férje hozzáérjen.
– Ne… ne érints meg, Daniel… Nézz rám… olyan csúnya vagyok… megváltoztam… – sírta Lucía, miközben a könnyei utat törtek a beesett arcán.
Daniel letérdelt a porba, rá nem törődve a drága nadrágjával. Két erős, még mindig olajszagú kezébe fogta Lucía vékony, remegő ujjait, és szorosan az arcához emelte.
– Te nem vagy csúnya, Lucía. Te csak áldozat vagy – súgta Daniel, miközben a torkában lévő gombóc szinte fojtogatta. Aztán lassan felállt, és a tekintetét az anyjára szegezte. – Anya. Négy éven keresztül havi négyezer eurót küldtem. Azt hittem, a hitelt fizeted. Azt hittem, az egészségét és a jövőnket véded. Erre utolsó cselédként tartod a feleségemet egy olyan betegséggel, amit nem is mertetek kezelni, mert sajnáljátok rá a pénzt?!
Carmen azonnal felvette a harcias, szokásos védekező pózát. A gőgje nem engedte, hogy meghátráljon, még akkor sem, amikor a fia ott állt előtte.
– Hogy mered ezt a hangnemet megütni velem, Daniel?! – kiabált Carmen, a kezét a mellkasára téve. – Felneveltelek! Ez a nő… ez a semmirekellő nő semmire sem jó! Beteg volt, és a te pénzedből kellett fenntartani ezt a házat, mert te kinn fagyoskodtál Kanadában ahelyett, hogy a családod mellett lettél volna! A pénz a miénk volt, mert te tartozol nekünk az életeddel!
A Banki Titkok és a Hatóságok
Daniel nem vitatkozott tovább. Nem volt értelme szavakat pazarolni olyan emberekre, akiknek a szívében csak a birtoklási vágy és a kapzsiság lakozott.
