A kamerák előtt nyújtották át neki a bírósági idézést és az azonnali hatályú apasági vizsgálatra kötelező végzést. Ezzel egy időben Emily ügyvédje benyújtotta a büntetőfeljelentést a megyei ügyészségen.
David arca a kamerák kereszttüzében vált hamuszürkévé – pontosan úgy, ahogy azon a vasárnapon az én dohányzóasztalomnál, amikor megmutattam neki a pozitív terhességi tesztet.
A szóbeli fenyegetőzései, a pénzkötegek, a gőgös szavai – „Ne légy túl drámai” – most mind visszaütöttek rá.
A sajtótájékoztatót azonnal félbeszakították. Három órával később a cég igazgatósága felfüggesztette Davidet a tisztségéből, hivatkozva a vállalati etikai kódex súlyos megsértésére és a folyamatban lévő büntetőeljárásra.
Két nappal később David megjelent a lakásom előtt.
Nem volt rajta méregdrága öltöny. A haja zilált volt, a szemei véresek, a tartása teljesen megtört. Kétségbeesetten dörömbölt az ajtómon.
— Sarah! Nyisd ki az ajtót! — üvöltötte a folyosón. — Nyisd ki, te tönkretettél engem! Micsoda hazugságokat tömtél Emily fejébe?! Nyisd ki!
Ahelyett, hogy elrejtőztem volna, kinyitottam az ajtót.
De nem voltam egyedül. Emily ott állt mellettem a konyhában, míg a nappaliban Rachel Vance, az ügyvédünk ült a dokumentumokkal.
David megtorpant, amikor meglátta Emilyt mellettem. Az arca összeomlott. A manipuláció bástyái, amelyeket évtizedeken át épített kettőnk köré, egyetlen pillanat alatt porladtak szét.
— Te… — suttogta David Emilyre nézve. — Mit tettél?
— Azt tettem, amit tizenegy évvel ezelőtt kellett volna megtennem, David — mondta Emily nyugodtan, szilárdan. — Megvédtem a fiaimat.
— Az a gyerek nem az enyém! — mutatott David remegő ujjával Leóra, aki a kiságyban gőgicsélt. — Egy nyomorék! Nem fogom fizetni a selejtes életedet!
— Ez a mondat még öt év börtönt fog jelenteni neked a bíróságon, David — lépett elő a homályból Rachel Vance, a telefonját felemelve, amin a hangrögzítő futott. — A nyilatkozatát rögzítettük. Az apasági teszt időpontja holnap reggel kilenc óra. Ha nem jelenik meg, a rendőrség fogja előállítani.
