– Ez… ez hazugság! – sikoltotta Patricia, de a hangjából már teljesen elszállt az erő. – Te… te egy adatelemző vagy! Egy senki! Hogy a fenébe lett volna neked harmincnyolc millió dollárod?!
– Mert nem a Williams Consulting impresszionista kiadványaiból éltem, hanem csendben, a háttérben dolgoztam. Amikor te nyolc évvel ezelőtt elindítottad ezt a céget, és mindenki kinevetett a piacon, én voltam az az ismertelen magánbefektető, aki az első tizenkét milliót tolta be a számládra, mert látni akartam, mire mégy. És az elmúlt években, valahányszor baj volt, én mentettelek meg a saját elhibázott döntéseidtől.
A család összeomlása
Két órával később a hívás véget ért. Patricia nem tudta hova tenni a hallottakat; a világa kártyavárként omlott össze. De a dráma még csak most kezdődött igazán.
A hetvenkét órás határidő lejártáig a Williams Consulting részvényei, hitelei és szerződései zárolásra kerültek. A befektetési alap hivatalosan bejelentette a teljes körű kivonulást. A hír villámgyorsan elért a Wall Street és a helyi üzleti körök füvére. A cég főügyfelei – azok a Fortune 500 vállalatok, amelyekre anya annyira büszke volt – az első órában felmondták a szerződéseiket, miután meglátták a belső irányítási botrányról és a pénzmosás-gyanús tranzakciókról szóló szövetségi jelentéseket, amelyeket a jogi csapatom pontosan dokumentált.
Szombat délután a családi csoportos chat, amely általában anya legújabb üzleti sikereinek és Jennifer érdemeinek a megosztására szolgált, hirtelen vadul villogni kezdett.
Jennifer: „Anya, mi a fene folyik itt?! Az iroda hívott! A főnököm most szólt, hogy a Williams Consulting csődeljárás alatt áll! Hogyhogy lemondanak az ügyfelek?!”
Michael: „Ez nem lehet igaz. Épp most nézem a Bloomberg terminált. A Williams Consulting neve benne van a reggeli hírlevelekben. Anya, hívj fel azonnal!”
Én csendben ültem a lakásomban, és kortyoltam a kávémat. Nem írtam semmit.
Aztán megszólalt a telefonos hívás. Nem anya hívott, hanem Jennifer. Felvettem.
