– Eric! – kiabált a nővérem, és a hangja szinte sikoltszerűen reszketett a telefonban. – Tudsz erről valamit?! Anya teljesen összeomlott! A rendőrség… illetve az adóhatóság vizsgálatot indított a pénzügyi manőverek miatt! Anya azt állítja… azt állítja, hogy te tetted ezt! Hogy te vagy a titkos befektető! Ez őrület! Te csak egy adatelemző vagy!
– Nem vagyok csak adatelemző, Jennifer – mondtam nyugodtan. – Csak eddig nem volt kedvem azzal dicsekedni a vasárnapi húsleves mellett, hogy a cég, amire anya olyan büszke, tulajdonképpen az én zsebemből működik.
– Te… te megőrültél! – zihálta Jennifer. – Tönkreteszed a családot! Anya egész életútja…
– Nem én tettem tönkre, Jennifer. Anya tette tönkre saját magát a kapzsiságával, a korrupciójával és azzal a mérhetetlen gőggel, amivel mindenkit lenézett maga körül – beleértve a saját gyerekeit is.
Letettem a telefont, és blokkoltam a számukat a hétvégére. Szükségem იყო egy kis nyugalomra.
Az utolsó találkozás
Három héttel az eset után a Williams Consulting hivatalosan is megszűnt létezni. A luxusvilla, a külvárosi birtok, a prémium autók – mindent lefoglaltak a hitelezők és az adóhatóság, hogy kárpótolják a befektetőket és fedezzék a felhalmozott adótartozásokat. Patricia Williams, a híres üzletasszony, hirtelen egy kis, bérelt lakásban találta magát a város szélén, mindenféle vagyon és befolyás nélkül.
Egy napon, miközben a saját irodámban – egy modern, letisztult belvárosi épületben, ahol már a saját befektetési cégem vezérigazgatójaként dolgoztam – az új projekteket néztem, a recepciós szólt, hogy látogatóm érkezett.
Patricia lépett be az irodámba.
Már nem volt rajta az a drága, tökéletes selyemruha, amit a családi vacsorákon viselt. Az arca megvénült, a szeme alatti karikák arról árulkodtak, hogy hetek óta nem aludt rendesen. Megállt az íróasztalom előtt, és hosszan, szótlanul nézett rám.
– Szóval… ez mind… te voltál – mondta végül nagyon halkan. A hangja nem volt dühös. Csak kimerült volt.
