Don Ernesto arca egy pillanatra elkomorodott. A szemei mélyére nézett Marianának, majd lassan felállt, odasétált a sarokban álló fém iratszekrényhez. Elfordított egy kis kulcsot, kihúzott egy poros fiókot, és előhúzott egy vastag, kopott borítójú, zöld színű jegyzetfüzetet.

– Sosem dobtam ki a régi archívumot, Mariana – mondta halkan az idős férfi. – Mert tudtam, hogy az építkezés nemcsak téglákból és cementből áll, hanem emberi életekből is.

Mariana kezébe vette a füzetet. A lapokat átlapozva meglátta a munkások kézírását: nevek, aláírások, és pontos összegzések. A sorok végén pedig ott állt a Daniel halálának napjára datált bejegyzés, amelyet Raúl Cárdenas írt alá átvevőként – egy olyan összeg, amely elegendő lett volna ahhoz, hogy Mariana ne kényszerüljön éjszakai munkára, és hogy Mateo pulykát kaphasson karácsonykor anpor nélkül.

– Raúl… mindent eltulajdonított – suttogta Mariana, miközben a könnyei kicsordultak a szeméből. – Azt mondta, a cég nevében jár el, de a pénz sosem jutott el hozzánk.

Don Ernesto arca megkeményedett. A becsület, amit életében senki sem kérdőjelezhetett meg, most mélyen megsértődött.

– Ma délelőtt összehívom a cég vezetőségét, Mariana – mondta határozottan az idős férfi. – És Raúl Cárdenasnak személyesen kell elmagyaráznia a rendőrség előtt is, hogy hova tűnt a pénz, amit a halott kollégája gyermekeinek szántak.

A karácsony estéje és a váratlan vendég
Két nappal később, december 25-én este, a havazás ismét elérte a várost. Elisa a nappali ablakánál ült, és a kivilágított utcát nézte. Az asztal tíz főre volt terítve, de a tíz helyből még mindig csak kettő volt használatban. A korábbi sértődések és a feszültség ellenére a levegőben valami új, tiszta remény lebegett.

Ekkor kopogtak az ajtón.

Mariana nyitotta ki. A küszöbön nem Raúl Cárdenas állt, hanem egy csinos, elegáns fiatal nő – Elisa, a tehetós szomszéd, aki néhány nappal ezelőtt titokban megvette a pulykát Mateónak. A kezében egy újabb tál süteményt tartott, de a szemeiben most nem az a távolsattartó gőg ült, ami korábban, hanem egy meleg, baráti mosoly.