Diane felém fordult. Krémszínű selyemruhában ragyogott, haja felhúzva, gyémántok a torkán, és azt a mosolyt viselte, amit akkor használt, amikor vérezni készült. A hangja éppen elég hangos volt ahhoz, hogy a körülöttünk lévő 15 ember minden szótagot halljon.

“Laura, micsoda meglepetés. Nem voltam biztos benne, hogy eljössz, mindez után, ami történt. Felfüggesztette a szünetet, egy túlzott ellipszis utalt egy szégyenletes állapotra, amit már most is átélnem kellene. Aztán hozzátette: “De kérlek, ne viselj egyik munkaruhádat. Ez egy esti nyakkendő. Mondtam, hogy ott leszek. Azt mondta, hogy valaki hozzáadja a nevemet. Aznap este megnéztem az American Express Platinum kártyát, amit apám készített nekem, amikor 18 éves voltam, egy családi kártyát, amely a bizalmi alaphoz kötött vészhelyzetekre. Még mindig aktív volt. És először néztem meg a számlák szerkezetét, és rájöttem, hogy minden kártya, minden klubtagság, minden biztosító a Paxton családban ugyanahhoz a bizalmhoz, ugyanahhoz a pénzalaphoz van kötve.

Terhesség és anyaság
“Laura, imádom a ruhát. A múlt szezonból van? »

Elengedtem. Nem Meredith miatt jöttem.

Apámra néztem.

“Apa, beszélhetnék veled egy pillanatra egyedül?”

Richard rám szegezte a tekintetét. Láttam őt. Ösztön, az igen csillanája. Teste fél centiméterrel felém hajolt. Aztán Diane keze szorosabban megfogta a karját.

“Richard, a Hendersonok várnak. Később beszélhetsz Laurával. Hangja selyem volt acélon.

Apám felült, Diane-re nézett, rám nézett, majd megfordult, és a Hendersonok felé indult, Diane pedig kormányként vezette. Egyedül álltam a 200 ember között. Egy idősebb nő, akit nem ismertem fel, elhaladt előtte, megállt, és nem elég halkan mondta társának: “Szegény kicsi. Diane azt mondta, hogy nehézségei vannak. Micsoda kár. Az anyja csodálatos volt. Igen, az volt. És többet hagyott el, mint ahogy bárki ebben a teremben megértette.

Most vissza kell vinnem titeket, három héttel a buli előtt, egy kedd délutánon a Midtown Manhattanben.