— Szépségem… mi ez? — kérdezte Mark bizonytalanul, miközben átvette a borítékot.
— A beszélgetés, amire készültem, Margaret, soha nem a tálalóról szólt — mondtam halkan, de a hangom átjárta a tágas étkezőt. Mindenki hallotta. — A tálaló csak a te kis színjátékod volt. A meggyőződésed, hogy én nem gondoskodom a fiadról.
Margaret felnevetett, de a nevetése hamis és ideges volt.
— Mert nem is gondoskodsz róla! Évek óta nézem, ahogy túlhajszolja magát, miközben te a saját karrieredet építgeted! Én vagyok az anyja, én látom, mennyit szenved!
— Tényleg? — néztem rá hidegen. — Akkor nyisd ki a borítékot, Mark.
Mark remegő ujjakkal feltépte a piros viaszpecsétet. A borítékból három különálló dokumentumköteg került elő. Az első egy hivatalos jogi megállapodás volt, a második egy banki átutalási igazolás, a harmadik pedig egy orvosi leletgyűjtemény.
— Olvasd fel, Mark — mondtam kimérten. — Olvasd fel az anyádnak és a családodnak, akik most végignézték, ahogy a vacsorámat a szemétbe dobta.
— Mi… mi ez? — suttogta Mark, miközben az első oldalt böngészte. A szemei kitágultak a döbbenettől. — „Adásvételi és adósságátvállalási szerződés”…
— Magyarázd el nekik, Mark — léptem közelebb az asztalhoz. — Magyarázd el az anyádnak, miért volt szükséged a „karrierista, alkalmatlan” feleségedre az elmúlt harminc napban.
Margaret türelmetlenül előrelépett, s kitépte a papírt a fia kezéből.
— Add csak ide! Mi ez a hülyeség?!
Ahogy Margaret tekintete végigsiklott a fekete-fehér gépelt sorokon, az arca pirosból hirtelen mészfehérre változott. A gőgös tartása összeomlott. A papírt tartó keze megremegett.
— Ez… ez nem lehet igaz… — nyögte ki Margaret, s tehetetlenül nézett a fiára. — Mark… te tönkrementél?
