A hazugságok hálója összedől
Anna a könnyeivel küzdve nézett a plafonra. A hónapokig tartó kínok, a kétségek, a bizonytalanság – amikor még magában is kételkedni kezdett, mert a férje és az anyósa nap nap után azt sulykolták belé, hogy elmebeteg – hirtelen eloszlottak. Voltfizikai bizonyítéka. Nem volt gyenge. Nem volt hisztérikus. Csak beteg volt, és a saját családja hagyta volna meghalni a tárgyalóterem padlóján, miközben ők a válóperes vagyon megosztásán vitatkoztak.
Daniel összeroskadt. A térdei meghajlottak, és lehuppant a kórterem egyik műanyag székére, a fejét a két tenyerébe temetve.
– Én… én nem tudtam… Anyám azt mondta, hogy csak figyelmet akar magának… hogy el akarja rontani a cég ügyeit…
– Az anyja? – horkant fel keserűen Carter őrmester, miközben zsebre dugta a kezét. – A tárgyalóteremben az anyja volt az elsők között, aki azt kiabálta, hogy takarítsák el innen a „színésznőt”, mielőtt rossz fénybe tünteti fel a családot. Katona vagyok, Mr. Miller. Én megértem a fegyelmet és a parancsokat. De amit maguk műveltek ezzel a nővel a saját otthonukban… az nem fegyelem volt. Az kegyetlenség.
Dr. Evans átnyújtotta a dokumentumokat Annának, majd a férfira nézett.
– Mr. Miller, a felesége állapota stabilizálódott, de a kezelés hosszú és költséges lesz. Szüksége lesz egy speciális pacemakerre és folyamatos kardiológiai felügyeletre. Tekintettel arra, hogy a bírósági tárgyalás félbeszakadt, és a feleségem jogi csapata már átvette az ügyet… javaslom, hogy mielőbb kerítsen egy ügyvédet magának is.
Az igazság ára
Két héttel később a St. Jude kórházból való elbocsátás napja tiszta, de hűvös őszi reggelre virradott.
Anna nem ment vissza a Miller-rezidenciára. A Carter őrmester által ajánlott katonai jogi képviselők és a kórházi szociális munkások segítségével sikerült ideiglenes lakhatást találnia egy csendes, békés környéken, ahol végre levegőt vehetett anélkül, hogy valaki a hibáit számolta volna.
