Három héttel később a lakást eladtuk. Az árából és a saját megtakarításaimból vettem egy világos, tágas stúdiólakást a város egy csendes, zöldövezeti részén. Egyedül.
Dima és én békében váltunk el. Nem volt harag közöttünk – ő megértette, hogy a saját útját kell járnia, és le kell számolnia a gyerekkori reflexeivel, én pedig megértettem, hogy nem menthetek meg valakit, aki nem akarja, hogy megmentsék.
Az új lakásom erkélyén ülve, egy csésze meleg kávéval a kezemben néztem a naplementét. Nem voltak többé rettegő éjszakák, nem volt fojtogató konyhai csend, és senki nem mondta többé, hogy mi a feladatom feleségként.
Csak én voltam, a billentyűzetem, és a saját történetem, amit végre én magam írtam.
