Pontosan annyi volt rajta, amennyit az étlap jelzett. Semmi több.

Elégedetten dőltem hátra a fülkében, kortyoltam egyet a bourbonből, és körülnéztem a teremben. Az étterem élt, és ami a legfontosabb: a lelke is visszatért.

– Ez az – mormoltam magamban. – Így lennie helyes.