3. RÉSZ: A családi csoport és a mérgező fotó
Két nap múlva Elena és Daniel megérkeztek Santorinibe. A fehérre mészelt házak, a kék kupolás templomok és a tenger végtelen kékje pontosan olyan volt, mint amiről évek óta álmodott. De ezúttal nem a múlt emlékei kísértették; Daniel jelenléte – a csendes, figyelmes, törődő jelenléte – valami újat hozott az életébe. Egy este, miközben a privát teraszon vacsoráztak, és a naplemente narancssárga fényei festették be az eget, Daniel átnyújtott egy pohár fehérbort.
– Tudod, Elena – mondta halkan Daniel, miközben a tengerre nézett. – Három éve, Clara halála óta azt hittem, a szívemben minden bezáródott. A kislányom, Lucia volt az egyetlen fény. De itt, veled… azt veszem észre, hogy újra lélegzem.
Elena meglepődve nézett rá, de a szívében melegség ömlött szét. Hozzáhajtotta a fejét Daniel vállához, és először érezte azt, hogy talán lehetséges a boldogság ott is, ahol a romok maradtak.
Ám Madridban a vihar még nem csendesedett le.
Másnap reggel Elena telefonja rezegni kezdett a WhatsApp családi csoportban (Salcedo Család). Pilar, az édesanyja küldött egy képet, és egy felháborodott üzenetet:
„Elena! Hogy lehetsz ilyen arcátlan? Marcos elküldte ezt a képet. Azt mondta, hogy te már hónapok óta csalod őt a szomszéddal, és emiatt ment el az esküvő előtt! Hogy tehetted ezt velünk? Hogy nézzünk így az emberek szemébe?”
A képen Elena és Daniel látszottak, amint Santoriniben, egy kávézó teraszán mosolyogva koccintanak. De a fotó nem a valóságot mutatta: valaki – valószínűleg Marcos vagy az új barátnője – mesterséges intelligenciával vagy rosszindulatú szerkesztéssel úgy manipulálta a képet, hogy úgy tűnjön, mintha ők ketten már hónapokkal ezelőtt is egy pár lettek volna, ezzel igazolva Marcos hűtlenségét.
Pilar – akit a hagyományos nézetek és a falu/város véleménye mindig is irányított – vakon hitt Marcos hazugságának.
