Daria nyugodtan sétált be az étterembe. Sötétkék, elegáns ruhát viselt – ugyanazt a darabot, amin azon a bizonyos péntek estén dolgozott. Mögötte Gleb lépkedett egy fekete bőrmappával a kezében.
Amikor Kirill meglátta a feleségét, a pohár megállt a kezében.
— Dacha? Mit keresel te itt? — kérdezte szemöldökét ráncolva, dühösen. — Nem azt mondtad, hogy a műhelyben dolgozol hajnalig?
Inna idegesen pillantott a sógorára, miközben Galina Petrovna azonnal felcsattant:
— Dacha, ez egy privát családi vacsora! Mit képzelsz, hogy csak úgy idétlenül felbukkansz?
Daria megállt az asztalfőnél. Nem kiabált, nem sírt. A tekintete nyugodt volt, és ez a nyugalom jobban megijesztette Kirillt, mint bármilyen érzelmi kitörés.
— Üljetek csak nyugodtan — mondta Daria halkan, kiegyensúlyozott hangon. — Elhoztam a születésnapi ajándékodat, Inna. És a végső elszámolást, Kirill.
Gleb odalépett az asztalhoz, és letette a fekete mappát a tányérok mellé.
— Mi ez a hülyeség?! — csattant fel Kirill, és felállt. — Ki ez az ember, Dacha? Csalod a férjedet?!
— Ez a férfi Gleb Volkov, független pénzügyi auditor és az adóhatóság különleges szakértője — válaszolt Daria hidegen. — És ami a mappában van, az a te teljes pénzügyi életműved, Kirill.
A szembesítés
Kirill remegő kézzel nyitotta ki a mappát. Ahogy az első oldalakat lapozta, az arca fokozatosan veszítette el a színét, míg végül olyan sárgás-fehér lett, mint a régi papír.
— Ez… ez honnan van? — dadogta.
— A hamisított aláírásokról készült szakértői vélemények, az adóelkerülési dokumentumok és az a számlatörténet, amely bizonyítja, hogy az én nevemre felvett jelzáloghitelekből fizetted Inna személyes kiadásait és a spanyolországi ház előlegét — magyarázta Gleb csendesen. — Az ügyészség már megkapta a másolatokat.
— Dacha! Te megőrültél?! — sikított fel Inna, miközben a kezéből kiesett a villája. — Tönkre akarod tenni a saját csalárodat?!
