Egy kis ruhagyárban a levegőt mosó, rózsaszappan és kiváló minőségű gyapjú illata tölti be. Daria, 30 éves, előhúzott egy kitűzőt, és finoman megérintette a modell sötétkék ruhájának csipkéjét. A háta fájt a feszültségtől. Péntek este van, de Dacha csak a pihenésről álmodozhat

— Anya — fordult utoljára Galina Petrovnához. — Nincs többé dolgunk egymással. Befejeztem a családotok finanszírozását.

Daria megfordult, és emelt fővel emelkedett ki a romokból. Gleb követte őt a friss, hűvös éjszakai utcára.

Kint az eső csendesen szitált, de Daria most először érezte úgy, hogy újra tud lélegezni. A tüdejét megtöltötte a tiszta, hideg levegő. A nehéz súly, amit éveken át hordozott a vállán, végleg eltűnt.

Gleb odalépett hozzá, és egy meleg kabátot terített a vállára.

— Mihez kezdesz most, Daria? — kérdezte csendesen.

Daria ránézett a férfira, aki végig mellette állt a sötétségben, és most először, hosszú évek óta, egy igazi, tiszta mosoly jelent meg az arcán.

— Először is… kinyitom a saját műhelyemet, de most már csak a saját nevem alatt — mondta Daria. — És végre elkezdek élni. Nem másokért. Magamért.

A város fényei csillogtak a nedves aszfalton, miközben Daria elindult az új élete felé – szabadon, erősen, és többé senkitől sem függve.