– Igen, apa – suttogta Vivienne, miközben visszasétált a konyha ajtajához, ahol Evelyn nővér már nyitotta is neki az ajtót. – Útban vannak a főház felé. Azt hiszik, holnap reggelre tiéd a cég és az egész vagyon.
– Jó – hallatszott a telefonból az apja sötét, megfontolt hangja. – Evelyn, készítse elő a tabletet. Ideje értesíteni a kerületi ügyészt és a cég igazgatótanácsának elnökét. A bemutató előadást húsz perc múlva kezdjük.
Két órával később a Westchester birtok hatalmas, tölgyfával borított főtárgyalójában a feszültség szinte tapintható volt.
A mahagóni asztal körül a cég öt legfőbb igazgatója, a családi ügyvéd, valamint a rendőrség gazdasági bűnügyi osztályának vezetője ült. A kivetítőn éppen az a digitális dokumentum futott, amely a hamisított végrendeletet és a cég tulajdonjogának illegális átruházását részletezte.
Vanessa Thorne ott állt a terem közepén, az arca eltorzult a döbbenettől és a dühdtségedtől. A fekete gyásznapszemüvege már a kezében lógott, a sminkje elmaszatolódott, és a táskáját görcsösen szorongatta.
– Ez… ez egy képtelenség! – kiáltott fel Vanessa, és a hangja megremegett a terem akusztikájában. – Reginald halott! Eltemettük ma reggel! Ezek a papírok hamisítványok! Valaki behatolt a rendszerbe, hogy tönkretegyen minket!
Juniper a sarokban zokogott, a kezével a arcát takarva, miközben a rendőrök békésen, de határozottan átvizsgálták a táskáját, amelyből előkerült a második fiola mérgező növényi kivonat, valamint a cég pecsétje, amit a páncélszekrényből loptak ki.
Ekkor a tárgyalóterem nehéz tölgyfa ajtaja kinyílt.
A csend olyan mély lett, hogy a falióra ketyegése is tisztán hallatszott.
A nyitott ajtóban egy kerekesszék gördült be. Evelyn nővér tolta, de a székben ülő férfi nem szorult segítségre a deréktól felfelé: Reginald Thorne egyenes háttal, éles, hideg tekintettel nézett körbe a szobában. Ugyanazt a szürke öltönyt viselte, amit a cég évfordulós gáláin szokott, az arcán pedig nyoma sem volt a betegségnek vagy a haldoklásnak.
