— Álvaro széfjében volt, a magánlakásotokban — felelte Adriana hidegen. — A fiad nemcsak az én pénzemet lopta el, Gonzalo. A szüleim halála sem volt véletlen. Az a fékhiba… a te cégügyeidhez kapcsolódó zsarolás volt, amit az apám nem akart aláírni. És Álvaro segített eltussolni.
A rendőrök megálltak a villa kapujában. A környék csendes, elegáns utcájában hamarosan összegyűltek a szomszédok, de senki sem mert közelebb lépni.
Adriana vett egy mély levegőt. Az a gyenge, bizonytalan nő, akit nyolc éven át díszként hurcoltak a vacsorákra, a múlt éjszakával végleg meghalt a fürdőszoba padlóján. Most egy anya állt ott, aki nemcsak a saját igazságáért, hanem a meg nem született gyermekéért is harcolt.
— A házat kiürítjük — mondta Adriana, miközben a rendőrtiszthez fordult. — A többit pedig intézze a bíróság. Minden egyes euró, amit elvettek tőlem, vissza fog kerülni a nevemre.
Beatriz sikoltozva próbált visszarohanni a bejárati ajtó felé, de a rendőrök megállították. Gonzalo pedig, a hatalmas De la Vega birodalom ura, ott állt a felesége mellett pozuelói aszfalton, lehajtott fejjel, mert megértette: a fia halálával nemcsak egy örököst veszített el, hanem a saját birodalmának utolsó pillérét is.
A Végjáték Madrid Fölött
Három hónappal később a madridi tőzsde épülete előtt hűvös őszi szél fújt. A MedNova Iberia nevű vállalat, amelyet a Rivas és a De la Vega család közösen próbált bevezetni a tőzsdére, soha nem nyitotta meg a kapuit. A pénzügyi hatóságok letartóztatták Gonzalót és a cég felsővezetését a fiktív tranzakciók és a sikkasztások miatt.
Pozuelói villa újból Adriana nevére került, de ő már nem ott élt. Egy csendes, napfényes lakásban rendezkedett be a Chueca negyed szélén, ahol a konyhaablakból rálátni a városa utcáira.
A kezében egy kis, puha babaruhát tartott, miközben a telefonja csöndesen rezgett az asztalon. Clara hívta az ügyvédi irodából.
