Később rájött, hogy a dokumentum gyakorlatilag átruházta az otthonának tulajdonjogát Jane-re.
Ezután egyre világosabbá tették, hogy már nem akarják ott.
Egy reggel Daniel belépett a szobájába.
“Anya, pakold össze a dolgaidat. Találtunk neked egy jó helyet. Van orvosuk, rendszeres étkezésük, és valaki, aki éjjel-nappal vigyáz rád.”
“Daniel… Idősotthonba küldel?” kérdezte halkan.
“Kérlek, ne kezdj,” vágta vissza. “Teljesen a te érdekedért tesszük ezt.”
Két órával később hárman megérkeztek az idősotthonba. Claire szállt ki először. Daniel segített anyjának kiszállni az autóból, és a bejárat felé vezette.
“Itt jól fognak vigyázni rád,” suttogta, mintha a szavak lágyan kimondása kedvesebbé tehetné őket.
Margaret belépett az ajtón. A recepciónál hirtelen egy nő megdermedt. Úgy nézett az idős látogatóra, mintha biztos akarna lenni benne, hogy a szemei nem csalják meg.
“Várj… Margaret Hayes? Tényleg te vagy az?”
Az íróasztal mögött álló nő felpattant. A szék hangosan kaparozott a padlón. Néhány másodpercig tanulmányozta Margaret arcát. Aztán sietett közelebb, hangja tele volt döbbenettel.
“Ó, istenem. Te mentettél meg az iskolában. Én vagyok Emily—Emily Carter. Nyolcadikos voltam. Emlékszel? Ott maradtál velem az óra után, amikor már készen álltam feladni és elhagyni az iskolát.”
Margaret átkutatta a nő arcát, küzdve, hogy összekapcsolja azt a rémült lánnyal, akit valaha ismert. Emily azonban már Danielre és Claire-re fordította a figyelmét. Az arcán a melegség eltűnt.
“Ez az anyád?” kérdezte.
Daniel megköszörülte a torkát, és elfordította a tekintetét.
“Igen. Szerettünk volna neki helyet szervezni. Öregszik, és most folyamatos gondozásra van szüksége…”
Emily félbeszakította.
“Érdekel?” ismételte. “Vagy egyszerűen kényelmesebb, ha a ház tulajdonosa nélkül van az útban?”
Claire azonnal elpirult.
“Egyáltalán hallod magad? Mi gondoskodunk róla!”
Emily Margaret kopott kabátjára és fakó táskájára pillantott. Aztán visszanézett a párra.
“Évek óta dolgozom itt,” mondta egyenletesen. “Megtanultam megkülönböztetni azokat a családokat, akik már nem tudnak megfelelő gondozást nyújtani, és azok között, akik úgy döntöttek, hogy megszabadulnak egy kényelmetlen rokontól. Csak akkor fogadom el anyádat, ha az ő döntése maradni itt. Először is beszélek vele magánbeszélgetést.”
