Az idegen nem rezzent össze. Nyugodtan a zsebébe nyúlt, előhúzta a mobiltelefonját, és egyetlen gombnyomással aktivált egy hívást.
— Itt Alejandro Ferrer. A madridi közlekedési hatóság és a városháza rendészeti igazgatósága. A [Rendőrség] egységei öt percen belül itt lesznek ezen a koordinátán, mert egy körözött zaklató zaklat egy családi csoportot egy működésképtelen buszmegállóban. Hacsak nem akarod, hogy a kocsidat azonnal lefoglalják, és téged is bevisssenek, ajánlom, hogy indítsd be a motort, és tűnj el innen.
Sergio arca hirtelen elveszítette a magabiztosságát. Alejandro neve – akinek a logisztikai és közlekedési vállalatai a városházával álltak kapcsolatban – azonnal hatott. Sergio dühösen rácsapta a kormányra a kezét, rátaposott a gázra, és a fekete autó füstöt okádva elsuhant az éjszakában.
III. RÉSZ: A meleg szoba és a titok nyitja
Marta a földre rogyott a megkönnyebbüléstől. A könnyei szabadon potyogtak, de most nem a félelem, hanem a feszültség szakadt ki belőle.
Alejandro lehajolt hozzájuk. A tekintetében nem volt sajnálat, csak mély tisztelet.
— Jól vannak? — kérdezte lágyan, majd a gyerekekre nézett. — Nem maradhatnak itt a fagyban. Az autóm a sarkon áll.
Húsz perccel később egy elegáns, meleg, fényes lakásban találták magukat Madrid belvárosában. Alejandro nemcsak meleg teát és ételt biztosított a gyerekeknek, hanem segített elhelyezni őket egy biztonságos, csendes szobában, ahol Leo végre megnyugodhatott.
Marta a nappali ablakánál állt, a kezében a csésze gőzölgő teával. Alejandro csendesen lépett mögé.
— A nyaklánc… — szólalt meg Alejandro halkan. — A kis bronz ház. Honnan van?
Marta meglepve nyúlt a mellkasához.
— A nővéremé, Lauráé volt. Régen… apánk készítette nekünk, mielőtt elment. De miért kérdezi?
Alejandro vett egy mély levegőt, és az asztalra helyezett egy régi fényképet, amelyet a tárcájából vett elő. A képen egy fiatal férfi és egy kislány látszott egy régi madridi műhelyben, ahol ugyanolyan kis rézházak sorakoztak a polcokon.
