– Apád nem akarja elvenni a jövődet, Emily. Csak azt akarja, hogy túléljük ezt – mondta anyámtól szokatlanul kemény hangon. – De most már túl késő. A papírokat elküldték. Grant pedig… Grant már régóta benne van ebben.
A titok nyomában: Grant és a bátyám
Nem vártam meg a reggelit. Kocsiba ültem, és a városon kívüli ipari park felé vettem az irányt, ahol Grant irodája – vagy raktára – talált. A motor zakatolt alattam, a fejemben pedig ott kavarogtak a mondatok: „Nem szabad olyan dolgot elkezdeni, amit nem lehet helyrehozni.” Ezt mondta Grant tegnap, mielőtt még egyáltalán kimondhattam volna a kérdést. Mintha pontosan tudta volna, mi jár a fejemben. Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint élnénk az életünket.
Amikor megérkeztem Grant irodájához, az üvegajtó nyitva állt. Beléptem a modern,minimalista előtérbe. Grant ott ült az íróasztalánál, és éppen egy hatalmas térképet tanulmányozott, amelyen geológiai minták és építőipari szállítózónák voltak megjelölve.
Amikor meghallotta a lépteimet, felnézett. Az arca rezdületlen maradt. Nem lepődött meg.
– Tudtam, hogy idejössz, Emily – mondta hűvösen, és hátradőlt a székében.
– Grant, mi ez az egész? – léptem hozzá közel, a papírokat szorongatva a kezemben. – Te is benne vagy? Ti mindannyian? A családom és te… hát pénzért adtatok el?
Grant felsóhajtott, lehunyta a szemét egy pillanatra, majd lassan felállt. Magas volt, és a tekintetében most nem az az imádnivaló fiú csillant meg, akit megszoktam, hanem egy hideg, számító üzletember.
– Emily, figyelj rám jól. A világ nem olyan romantikus, mint az egyetemi előadásokon. Apád cége a becsületéből élt, de a becsület nem fizeti ki a munkások bérét. A High Desert Commercial Finance nem egy sima bank; ők uzsorások, elegáns öltönyben. Ha apád nem fizet, nemcsak a cég megy le a lefolyóba, de a házunkat is elárverezik. A te neved… te voltál az egyetlen, akinek a hitelképessége még nem volt beszennyezve.
