– Szóval feláldoztatok? – kiáltottam fel. – Ha ez a hitel bedől, nekem annyi! Tönkreteszitek az életemet, mielőtt még el sem kezdődne!
– Senki sem akar tönkretenni – lépett közelebb Grant, és a vállamra tette a kezét. A érintése egyszerre volt ismerős és idegen. – Ha végigcsináljuk a tervet, hat hónap múlva, amikor a nagy állami megrendelések befutnak, tisztára mossuk a nevedet. Visszafizetjük a hitelt, és senki sem fog tudni semmiről. De ehhez az kell, hogy ne csinálj botrányt. Ha most elindítod a vizsgálatot, mindannyian elbukunk. A bátyád is. Apád is. Én is.
Ekkor hirtelen kinyílt a raktár ajtó, és a bátyám lépett be benzin- és porlepte ruhákban. A kezében egy fúrót tartott. Az arca vörös volt a dühtől.
– Mi a fenét csinálsz itt, Emily? – rontott rájuk a hangja. – Nem mondtam meg világosan az ebédlőasztalnál? Ha nem fogod be a szád, apám tényleg megvonja a támogatást. Nem érdekel a te morális tisztaságod, amikor én éppen azon dolgozom, hogy ne veszítsük el mindent!
A választás pillanata
A feszültség a tetőfokára hágott. Ott álltam a bátyám, akit egész életemben tiszteltem, Grant, akit szerettem, és a saját családom által szőtt hazugságok hálójának közepén. A fejemben egyre csak az apám hangja visszhangzott:„Elnézést, bátyám, különben abbahagyom a tandíja fizetését.”
Hirtelen rájöttem valasmire. Ez a mondat… ez nem az volt, amit apám mondott a bátyámnak. Ez egy figyelmeztetés volt. Egy kódolt üzenet, amit apám próbált átadni nekem, amikor a bátyám a közelben volt. Apám nem a zsarolás miatt mondta ezt; hanem azért, mert a bátyám volt az egész csalás értelmi szerzője, ő kényszerítette apámat is arra, hogy bemenjen a tűzbe.
– Te voltál az – néztem a bátyám szemébe. – Nem apám találta ki ezt a High Desert-hhitelt. Te voltál. Te vetted rá Grantet, és te kényszerítetted apámat, hogy a nevemre vegye fel a garanciát, mert a te saját céged már csődközeli állapotban volt a rosszul kalkulált rendezvények és anyagbeszerzések miatt.
