Marie elméjében hirtelen helyére került a mozaik minden darabja. Eszébe jutott, hogy Richard milyen ritkán látogatta meg az nagybátyját, és ha mégis bejött a szobába, mindig hideg, elutasító pillantással nézett a fekvő öregemberre. Eszébe jutottak a különös pirulák is, amelyeket az orvos szigorúan előírt Marie-nak, hogy adja be Victornak minden este.
– A gyógyszerek… – suttogta Marie elfehéredett arccal. – Én adtam oda önnek a mérget?
– Nem – rázta meg a fejét Victor. – Az első naptól kezdve láttam az arcodban az tisztaságot és az együttérzést, Marie. Amikor senki sem látott, a nyelvem alatt tartottam a tablettákat, majd kiköptem őket a zsebkendőmbe. De a víz, amit a háziorvos hozott, mindig gyanús volt. Ezért volt szükségem valakire, aki orvosi háttérrel rendelkezik, de kívülálló… valakire, akiben még nem mérgezték meg a lelket.
Victor most közelebb hajolt Marie-hoz, és tekintete komolyra fordult.
– Tudom, miért vagy itt, Marie. Tudok a fiadról, Dánielről. Ismerem az állapotát. Én magam gondoskodtam róla, hogy az álláshirdetés eljusson hozzád. Szükségem volt valakire, akit a sorsa és a szeretete hűségessé tesz, és cserébe én megadom a fiaid életét.
– Mit akar tőlem? – kérdezte Marie könnyes szemmel.
– Segítsen kiszabadulni innen, és eljuttatni a bizonyítékokat a rendőrségre. A széfemben, a dolgozószobámban van egy pendrive, amin a pénzügyi visszaélések és az orvossal folytatott levelezések másolatai vannak. Ha megszerezzük, és eljutunk az ügyészségre, elkapjuk őket. Cserébe a mai napon átutaltatom a teljes összeget a fiad műtétjére Svájcba. A külföldi klinikán már várják a papírjait.
Marie habozott. Az élete és a fia jövője forgott kockán. Ha belemegy a tervbe, gyilkossági kísérlet és összeesküvés közepébe csöppen. De ha visszautasítja, Victor meghal, ő pedig elveszítheti a fiát.
– Rendben – mondta Marie határozottan. – Mi a terv?
