Gabriel Salgado a La Providencia farmra ment a lázas babájával és a 7 éves fiával, hogy megkérdezzék, aludnak-e takaró alatt. Érti, hogy a szegénység többet is árthat, mint az éhség.

A forrás és az árnyék
A fekete teherautó motorjának mély morgása lassan elhalkult a poros úton, de a levegőben hagyott feszültség ott lógott a La Providencia udvarán, mint egy vihar előtti csend. Elena a kezében tartotta azt a kis papírdarabot, amelyet Ramiro Santillán hagyott hátra. Az írás a lapon nem hagyott kétséget: egy hivatalos végzés másolata volt, amely azt állította, hogy Julián – a régi, elhunyt intéző – még a halála előtt, a birtok átruházásáról szóló hivatalos okiratot írt alá, amivel a fő forrás jogai és a föld egy része a szomszédos birtokhoz vándorolnak.

Gabriel a tornác szélén állt, kezében még ott tartva a szerszámot, amellyel a vízadagolót javította. A 7 éves Nicolás – aki eddig Moróval, az öreg kutyával játszott – észrevette az arcokon átsuhanó sötét árnyékot, és csendben odalépett apjához, megrántva a nadrág szárát.

– Apa… miért nézik mindketten azt a papírt úgy, mintha meg akarná őket bántani? – kérdezte a kisfiú halk hangon.

Gabriel nem válaszolt. Odalépett Elenához, aki szorosan összezárta az ajkait, miközben a tekintete a távoli dombokon legelt, ahol a forrás vizét rejtő fák sötétlettek.

– Nem írhatta alá – mondta Gabriel határozottan, miközben a papírra nézett. – Julián tizenhat évig szolgálta ezt a helyet. Tudta jól, hogy mit jelent a La Providencia vízforrása. Ha ő átadná, azzal elvágná a saját gyökereit is.

– Ramiro nem a papír erejében bízik, Gabriel – szólalt meg Elena, és a hangja most hűvös volt, de acélos. – Hanem abban, hogy holnap reggel megérkezik a közjegyző, és a falu bírája, aki már régóta a zsebében van, pecséttel hitelesíti a hamisítványt, mielőtt bárki ellenőrizhetné a dátumokat.

Az este lassan borult a farmra. A csecsemő láza – amit Elena egy régi gyógynövényes borogatással és a háznál talált utolsó szem lázcsillapítóval reggelre lejjebb vitt – végre stabilizálódott, de a szobában lebegő nyugtalanság nem oszlott el. Nicolás mély álomba merült testvére mellett, de Gabriel nem tudott lefekdni. Kiment a verandára, ahol a holdfény ezüstös lepelbe borította a régi pajtát és az udvart.