“Túlélte, de rossz állapotban volt. A másik autó sofőri meghalt. Mondtam, hogy Nora meghalt. Azt hittem, ha nem jön vissza, soha nem fogsz tudni a pénzről.”
Nem értettem meg.
“Azt mondtad, hogy a nővérem meghalt, hogy ne tudjak a pénzről?”
Sonja összeszorította a kezét.
“Először azt hittem, eltelik néhány nap, és mindent meg tudok javítani. Azután már nem tudtam, hogyan mondjam el az igazat.”
“És hol volt Nora?”
“A kórházban. A baleset után sokáig nem emlékezett arra, mi történt.”
Andreas folytatta:
“Amikor kezdett felépülni, anya mondta neki, hogy nem akarod látni. Azt mondta, tudsz a balesetről, és Norát hibáztatnád.”
“És ő hitt ezt?”
“Eleinte nem. Többször is próbált hívni. Anya elvette tőle a telefont, és azt mondta, hogy elviszi javításra. Ezután a számodat is megváltoztatta. Meggyőzött arról, hogy idegenektől érkező hívások megterhelhetnek.”
Emlékeztem arra az alkalomra. Sonja tényleg adott nekem egy új mobiltelefont és egy új számot. Azt mondta, hogy szeretne egy kicsit felvidítani.
“Sokkal később tudtam meg,” mondta Andreas. “Amikor Nora kiengedett a kórházból, anya mindent bevallott nekem.”
“És csendben voltál?”
“Féltem. Már házasok voltunk. Azt hittem, elhagysz, amikor megtudod.”
Öt évig látta, ahogy sírok a nővérem születésnapján. Minden évben virágot vett nekem, hogy elvigyem őket egy sírhoz, ahol egy idegen feküdt.
“Kié ez?” kérdeztem.
“Nora és a férje nevében. A baleset után találkoztak.”
“És miért voltál a kórházban?”
“Nora maga hívott engem. Meg akart találni téged. Megtudta, hol vagyok, de a régi számodon nem tudott elérni.”
“És mit mondtál neki?”
Andreas nem válaszolt.
“Mit mondtál neki, Andreas?”
“Mondtam neki, hogy gyermeket vársz, és nem akarsz a múltat felidézni.”
Nem voltam terhes. Nora mindig is tudta, mennyire vágyom egy gyerekre. Andreas tudta, milyen hatással lesz rá ez a hazugság.
“Megkért, hogy adjam át neked a fotót,” mondta halkan Andreas. “Azt mondta, még ha nem is akarod látni, legalább tudnod kell, hogy jól van.”
