—Ha tényleg a fiamhoz akarsz menni, 3 órát kell az úton maradnod. Így tanulod meg, hogy ebben a családban senki sem jön be úgy, hogy azt hiszi, jobban tudja, mint bárki más.

Íme a történet drámai és megnyugtató befejezése, amelyben Clara visszaveszi az irányítást a saját élete és a jövője felett:

Másnap reggel, alig nyolc órakor a csendes Alcalá de Henares-i utca motorzúgásra ébredt. Mercedes éppen a teraszán kávézott, büszkén arra, hogy előző nap megmutatta, ki az úr a háznál, amikor két hatalmas költöztető teherautó állt meg a háza előtt.

Az első járműből Clara szállott ki. Nem volt rajta menyasszonyi ruha; egyszerű farmerben, sötét zakóban és határozott fellépéssel érkezett. Mögötte egy öltönyös férfi lépett ki – Don Gonzalo, a család régóta ismert ügyvédje –, valamint két egyenruhás rendőr, akiket megelőző jelleggel hívtak ki a rendbontás elkerülése érdekében.

Mercedes megszeppenve szaladt le a kapuhoz, köntösét kapkodva magára. Álvaro még álmosan, kócosan bukkant fel az emeleti ablakban.

— Mi ez a cirkusz, Clara?! — kiabálta Mercedes a kerítésen át. — Te megbolondultál? Álvaro, gyere le azonnal!

Álvaro lerohant a lépcsőn, és kinyitotta a kaput, de a rendőrök azonnal visszalépésre szólították fel.

— Jó reggelt, Álvaro — mondta Clara teljesen nyugodt, kimért hangon. — Mielőtt bármit mondanál, szeretném bemutatni Don Gonzalót, az ügyvédemet.

Az ügyvéd elővett egy vastag mappát, amely tele volt számlákkal, átutalási bizonylatokkal, építési engedélyekkel és banki igazolásokkal.

— Tisztelt Hölgyem és Uram — kezdte Don Gonzalo hivatalos hangon. — Ügyfelem, Clara Martín az elmúlt két évben több mint 86 000 eurót fektetett be ebbe az ingatlanba. A spanyol Polgári Törvénykönyv értelmében, mivel a házassági kötelék nem jött létre, és az ingatlan teljes egészében Mercedes úrhölgy tulajdona, a befektetések nem minősülnek közös házastársi vagyonnak vagy ajándéknak, hanem jogalap nélküli gazdagodásnak.

Mercedes arca elfehéredett. — Ez az én házam! Ő önként fizette!