Az elszámolás
Délutánra a teherautók megteltek. A ház kiürült: nem maradt benne más, mint a kopár falak és a régi, használhatatlan felületek, amiket Clara érkezése előtt használtak.
Don Gonzalo átnyújtott egy hivatalos idézést Mercedesnek és Álvarónak.
— Amennyiben a fennmaradó 52 000 eurót – amely a fix építészeti és villamossági korszerűsítésekre ment el – nem utalják át a megadott határidőre, a bírósági jelzálogot jegyeztetünk be erre az ingatlanra. Szép napot kívánok.
Mercedes a kopár nappali közepén álló egyetlen megmaradt fa hokedlin ült, és zokogott. Álvaro tehetetlenül állt a kiürített házban, ráébredve, hogy a büszkesége és az anyja iránti vak engedelmessége nemcsak a feleségétől, hanem a családi vagyon stabilitásától és a saját jövőjétől is megfosztotta.
Egy új fejezet
Clara beszállott apja autójába, aki a kerítés mellett várt rá a teherautók mögött. Az apja büszkén mosolygott rá, és megfogta a kezét.
— Büszke vagyok rád, lányom. Meghoztad a legnehezebb, de a leghelyesebb döntést.
Clara visszanézett a visszapillantó tükörből a házra, ahogy elhagyták az utcát. A szívében lévő fájdalom helyét lassan átvette a megkönnyebbülés. Bár elveszített egy álmot, megtakarított egy életnyi megaláztatást és szenvedést.
A bútorokat és berendezéseket egy raktárba szállíttatta, amelyeket később eladott vagy az új, saját lakásának berendezésére használt fel. Néhány hónappal később a bíróság Clara javára ítélt, és Mercedes kénytelen volt kölcsönt felvenni a házra, hogy kifizesse a fennmaradó adósságot.
Clara megtanulta a legfontosabb leckét: az igazi tiszteletet nem várakozással vagy megalázkodással érdemli ki az ember, hanem azzal, hogy soha nem engedi másoknak, hogy elvegyék az méltóságát.
