“Drága kisannám, ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy Viktor megtalált téged. Ha ő elhozta neked ezt, akkor én már nem lehetek Veled. Tudom, egész életedben kérdezted, ki volt az édesapád, és miért éltünk olyan rejtőzködő életet. A titok, amit magammal vittem a sírba, nem gyengeségből fakadt, hanem védelemből. Viktor az az ember, aki harminc ezelőtt megmentette az életünket egy könyörtelen embertől, aki el akart pusztítani mindent, amink volt. Viktor megígértette velem, hogy elrejti a tetoválást, elnémítja a múltat, és soha, semmilyen körülmények között nem keresi a kapcsolatot veled, amíg el nem érkezik a megfelelő idő… mert a veszély, ami ránk leselkedett, soha nem múlt el teljesen…”
Anna lélegzete elakadt. Felnézett Viktorra, a szeme tele volt könnyel.
– Milyen veszélyről beszél? Mi történt harminc éve?
Viktor leült Anna mellé a székre, a ráncos kezét összekulcsolva az asztalon. A tekintete a távolba révedt, a múlt fájdalmas emlékei közé.
– Az édesanyád, Clara, nem egy egyszerű lány volt, Anna – kezdte Viktor halkan. – A családja egy befolyásos, de sötét ügyletekkel foglalkozó csoporthoz tartozott a városon kívül. Amikor Clara beleszeretett egy kívülálló emberbe – a te igazi apádba –, és elmenekült, hogy normális életet adjon neked, a befolyásos rokonok nem hagyták ennyiben a dolgot. Mindent elsöpörtek, ami az útjukban állt.
Viktor a csuklóján lévő fakult tetoválásra mutatott.
– Ez a kék madár nem csupán egy szimbólum volt. Ez a föld alatti ellenállás jele volt, amit Clara apja hozott létre. Clara el akart menekülni ebből a világból, én pedig – mint a testőre és a gyermekkori barátja – megfogadtam, hogy életem áradékán is megvédem őt és téged. Amikor meghalt, azt hittem, biztonságban vagy. De az utóbbi hónapokban… észrevettem, hogy valaki megint keres minket. Ugyanazok az emberek.
A fenyegetés árnyéka
Mielőtt Anna bármit mondhatott volna, a szalon üvegajtaján hirtelen erős dörömbölés hallatszott.
