Amalia egyenes derékkal, büszkén ült a lovon. Mellette Julián lovagolt, kezében a nyitott zöld bőrönddel és a hivatalos ügyvédi iratokkal. A távolból már hallatszott a Ledesma ügyvéd hintójának nehéz kerekei által keltett zaj; a poros úton három lovas rendőr és a bírósági végrehajtó is kísérte őket.
Matilde szaladt ki a ház ajtajából, arca eltorzult a dühdtséggel és a hirtelen rádöbbenő félelemtől.
– Mit keresel itt, te hálátlan dög?! – sikoltotta Matilde, miközben lefelé botorkált a lépcsőn. – Ez a hely a miénk! Takarodj el innen!
Amalia megállította a lovat közvetlenül a veranda előtt. Nem emelte fel a hangját, de minden szava éles volt, mint a penge, és tisztán csengett a reggeli csendben.
– Nem a tiétek, Matilde – mondta nyugodtan, miközben Julián átadta a hivatalos paksamétát a végrehajtónak. – A teherautók és a hitelezők már nem számítanak. Az üres bőrönd, amit nekem adtatok… most visszatért, hogy bezárja a kört.
A birtok udvarán hirtelen síri csend lett. Bruno sápadtan bámulta a papírokat, miközben a rendőrök átlépték a főkaput, és átvették az irányítást a kapuk felett. A történet legfontosabb fejezete itt még nem ért véget – de a bűnösök számára a számadás órája végérvényesen megkezdődött.
