Mateo a harmadik napon már az íróasztalánál ült. A lába még gyenge იყო, de az elméje élesebb lett, mint az elmúlt években bármikor. Előhúzta a régi könyveléseket, a cégiratokat, és odatette őket az asztalra Laura mellé.
– Ha meg akarod találni a bizonyítékokat arra, hogy az apám mit vett el tőletek, itt vannak – mondta hidegen, de a hangjában már nem volt ellenségesség. – Nincsenek széfbe zárva. Nincsenek elrejtve. Ha át akarod nézni, tedd meg.
Laura felnézett a papírokból. Hosszan nézte Mateót.
– És ha megtalálom? Mit fogsz tenni, Mateo? Kiteszel a szűrömet a tizenhét eurómmal meg a kisfiammal?
Mateo felnézett a papírok mögül, és a szeme sarkában egy halvány, szinte észrevehetetlen mosoly rezzent meg.
– A kisfiad tegnap óta a saját kiságyában aludt a déli szárnyban, nem a széken. És ami téged illet… – Mateo elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta: – Azt hiszem, a cégben eddig rossz embereket bíztam meg a könyveléssel. Szükségem van valakire, aki nem fél a papíroktól. És aki nem fél tőlem sem.
A Két Világ Összeütközése
De a béke nem tarthatott örökké a La Moraleja-i falak mögött.
Egy héttel később a kapunál megállt egy fekete Mercedes. Az autóból Esteban Valdés szállt ki – Mateo unokatestvére, a cég vezérigazgató-helyettese, aki évek óta arra várt, hogy Mateo egy gyenge pillanatában átvehesse az irányítást a birodalom felett.
Esteban határozott léptekkel jött be a nappaliba, miközben Pilar ijedten próbálta útját állni.
– Mateo! – kiáltotta Esteban, de a hangja elakadt, amikor meglátta, hogy a nappali asztalán nem a szokásos üzleti jelentések, hanem régi, poros családi iratok és banki kivonatok hevernek, amelyek mellett Laura ült egy csésze kávéval a kezében. – Mi a fene történik itt? Ki ez a nő? És miért turkáltok a régi könyvelésben?
