Mateo lassan felállt a foteléből. A testében lévő gyengeségnek már nyoma sem volt; abban a pillanatban az a hírhedt, könyörtelen vállalkozó állt ott, akitől Madrid üzleti körei rettegtek.
– Esteban – mondta Mateo alacsony, veszélyesen nyugodt hangon. – Azt hiszem, ideje beszélgetnünk. Nemcsak a cég jelenlegi ügyeiről, hanem arról a pénzügyi lyukról is, amit az elmúlt öt évben a te neved alatt hagytak a régi számlákon.
Esteban sokat sejtetően felnevetett, de a homlokán izzadságcseppek gyűltek össze.
– Megőrültél, Mateo! Egy takarítónő miatt kezdesz itt paranoiás vizsgálatokat?! Kitiltom ezt a nőt innen még a mai napon!
– Senkit sem tiltasz ki innen – lépett előre Laura. Nem félt. Az a tizenhét euró a számláján már a múlté volt; a kezében most ott tartotta a bizonyítékot, ami Esteban teljes birodalmát romba dönthette. – Mert a papírok szerint, Esteban úr, nemcsak a Valdés család tartozik nekem, hanem te személyesen vagy felelős az apám cégének felszámolásáért.
Esteban arca hirtelen kifehértedett. A keze a zsebébe nyúlt, de mielőtt bármit mondhatott volna, a nappali ajtaja kinyílt, és a helyi gazdasági rendőrség két tisztje lépett be, a kezükben egy hivatalos házkutatási és letartóztatási paranccsal.
– Esteban Valdés? – kérdezte az egyik tiszt hidegen. – Gazdasági csalás, okirat-hamisítás és vesztegetés gyanúja miatt letartóztatjuk.
Az Új Kezdet
Három hónap telt el a letartóztatás óta.
A La Moraleja-i ház udvarán a napfény melegen sütött a fák lombjára. A kint rohangáló kisgyerek nevetése töltötte be a teraszt, miközben Pilar a konyhából mosolyogva nézte, ahogy Mateo a teraszon ül, a lábát már fájdalom nélkül mozgatva, miközben a kávéját kortyolta.
Laura lépett ki mellé a napfényre, a kezében egy friss dossziéval.
– A könyvelés lezárva – mondta Laura, és letette a mappát az asztalra. – A cég újraszervezése elkészült. Nincsenek többé titkos számlák, nincsenek elrejtett múltbeli adósságok.
