Rám nézett, képtelen volt megérteni.
“Persze, van egy apró probléma. Holnap reggel új bérlők érkeznek. Már bérbe adtam ezt a házat egy cégnek, amely itt egy nagy magánünnepséget tart.
“Szóval körülbelül tíz perced van, hogy összeszedd, amire szükséged van, és elhagyd a területet.
“És ne felejtsd el anyádat.
“Valamiért úgy érzem, hogy egy apró lakásban valahol a város szélén csodásan boldogulna.”
Kiléptem a verandára.
Néhány perccel később Ethan megjelent a kapu előtt.
Ő Claire bőröndjét hordta – azt, amit a megmagyarázhatatlan módon elhagyott, miközben sietve távozott.
Csendben néztem, ahogy kétségbeesetten próbálja beerőltetni a holmiját a régi autója csomagtartójába.
Tíz év házasság után először egyáltalán nem éreztem sajnálatot iránta.
Még egy csepp sem.
Csak hideg, állandó undor volt belőle.
Már nem voltam egy kényelmes bútordarab, amit egyik sarokból a másikba lehetett átvinni, amikor valaki más megunja.
Aznap este végre kitisztítottam az életemet a rothadt, haszontalan terhtől, amely túl sokáig túl sok helyet foglalt el.
