Clara egyszerre sírt és nevetett.
“Igen. De nekem kell eldöntenem a dátumot.
“És rajtam múlik, hogy megtanuljam engedelmeskedni.”
“Ez neked fog kerülni.
Amikor bejelentették az eljegyzésüket, Mercedes és lányai azonnal elkezdtek beszélgetni a ruhákról, vendégekről és fényképekről. Clara tisztázta, hogy nem fog ünnepséget szervezni, hogy egy nem létező családi boldogságot színleljek. Az apja szívesen látná, ha tiszteletben tartja a határokat, amiket ő állított. A többiek is, amíg megtanulták személyként kezelni őt, nem kötelességként.
Mercedes tiltakozni nyitott, de Tomás előrelépett.
“A döntés a tiéd.
Clara meglepődve nézett rá. Egyszerű kifejezés volt. Ez volt az első alkalom, hogy időben kimondta.
A költözésük reggelén Clara lejött egy bőrönddel, és Diegót találta az autó mellett.
“Én is elviszem,” mondta.
“Tudom, hogy tudod,” válaszolta mosolyogva. De most tőled kérek segítséget.
Az új házban Diego a jegyzetfüzetet az asztalra hagyta. A borító még mindig görbe és foltos volt. Clara ujjbegyeivel simogatta.
“Tudnék neked varrni egy szebbet.”
“Ezt én veszem.”
“Makacs vagy.”
“És abbahagytad, hogy azt mondod, amit csinálsz, az nem számít.
Clara figyelte a napot az ablakokon át, a lovak lassan mozogtak a vidék hátsó részén, és Diego két csésze kávét készített. Nem kellett futnom, hogy bárkit szolgáljak. Nem volt szüksége gazdag férfira, hogy megmentse, hogy értékesnek érezze magát.
Ő választotta ki ezt az életet magának.
És miközben Diego hozta neki a kávét, Clara megértette, hogy a ház valódi vagyona nem a földben, a tulajdoni okokban vagy a pénzben van. Valami olyasmiben volt, amit 25 éven át lehetetlennek hittek neki: a lelki nyugalomban, hogy tudta, maradhat anélkül, hogy minden reggel helyet kellene kiérdemelnie.
