Le premier rire éclata avant même que Jacinta Morales ne puisse descendre du chariot : ces trente hommes venaient de réaliser que leur nouvelle cuisinière était une femme abandonnée, en surpoids, avec un enfant malade agrippé à sa poitrine.

– Nem volt könnyű megszokni, hogy valaki megmondja, mikor kell kezet mosni – kezdte Hilario, mire a többiek felnevettek. – De Isten engem úgy segéljen, ha valaha még egy olyan embert látok, aki kineveti a táborunk szakácsnőjét, azzal nekem lesz dolgom! Boldog karácsonyt mindenkinek… és neked is, Maman!

A helyiségben felharsanó nevetés és a poharak koccintása elnyomta a távoli hegyi szelek zúgását. Jacinta állt a konyha ajtajában, a kötényét törölgetve, a szívében azzal a békével, amit évek óta nem érzett. Tudta, hogy a nehézségeknek még nincs vége, de azt is tudta, hogy ebben a vad, kíméletlen világban végre nem egyedül kell viselnie a sorsát.