Valami hétköznapib, talán kényelmetlenebb volt: egy olyan ember, aki megtanulta az embereket úgy mérni, mennyire hasznosak az előléptetésükhöz.
A jelöltséget törölték.
Claudia Robles végül megkapta a pozíciót.
2 héttel később megkérte, hogy találkozzon Luciával.
“Amit azon az éjszakán mondtam, az osztályszintű volt. Nem fogom kitalálni.
“Miért mondtad ezt?”
Claudia lassan reagált.
—Mert 15 éve olyan szobákban vagyok, ahol mindenki úgy tesz, mintha tudná, ki érdemli meg bent. Én is elkezdtem ugyanezt csinálni.
Lucía nem mentette fel.
Nem akarta megalázni őt sem.
“Akkor hagyd abba.
Miközben a házasság szétesik, Lucía elkezdett találkozni a Valcárcelekkel.
Nem volt tökéletes.
Isabel 32 év után akart felépülni 32 nap alatt. Túl sokat hívott, régi fotókat küldött és állandóan kérdezett.
Rafael azonnal be akarta mutatni őt az egész családnak.
Lucia így zárta:
“1994 óta nem vagyok zárt szobában, ami várja, hogy bejöjj. Egy olyan nő vagyok, akinek az élete már létezett.
Isabel felkiáltott, de aztán bólintott.
“Igazad van. Próbálunk visszaszerezni egy lányt. És már nem vagy az a lány.
Azóta lassabbak a dolgok.
Egy kávét.
Egy étkezés.
Egy séta El Retiro-ban.
Ezután Guadalajara látogatása a tűz éjszakájának rekonstruálására.
Rafael újra megnyitotta a privát fájlokat. Kiderült, hogy a családi autó az utolsó pillanatban megváltoztatta az útvonalat, és egy gyanús áthelyezés történt, amely egy korábbi partnerrel kapcsolatos, aki ellentétben állt vele.
Sosem tudták bizonyítani, hogy a baleset előződött volna.
Túl sok év telt el.
De a lényeg tisztázódott: Mercedes nem rejtette el Lucíát. Értesítette a Polgári Gárdát és a kórházat. Nevek, leírások és feljegyzések lánca megakadályozta a kapcsolatot a lány és Irene Valcárcel között.
“Éveket töltöttem azon gondolkodtam, hogy valaki ellopta tőlem,” mondta Rafael.
Lucía megnézte a jelentést.
“És éveket töltöttem azzal, hogy azt gondoltam, senki sem keresett engem.
Nem volt mód arra, hogy visszanyerje azt az időt.
Ezért úgy döntöttek, hogy csinálnak valamit azzal, ami megmaradt.
