Rafael no la abrazó de inmediato.
Esperó.
Lucía fue quien dio el paso.
Mientras aquel hombre lloraba con el rostro escondido en su cabello, comprendió que tener una familia nueva no borraba a la anterior.
Amar a Rafael no borraba a Mercedes.
El amor no era una silla que solo pudiera ocupar una persona.
Aquella noche, al regresar a casa, Lucía dejó el vestido verde sobre una silla y colocó el collar encima.
A félnap visszaverte az ablakból érkező fényt.
Évekig hitte, hogy ez az ékszer az egyetlen nyom arra, ki volt a Mercedes előtt.
Később úgy vélte, hogy ez bizonyítja, hogy a Valcárcelekhez tartozik.
Most már tudta az igazságot.
A nyaklánc nem adott neki bátorságot.
Csak rákényszerítette a többieket, hogy lássák őt.
Álvaro el akarta rejteni, mert azt hitte, hogy eltörpítheti őt.
De azzal, hogy eltaszította őt az oldalától, pont az ellenkezőjét tette.
Kényszerítette, hogy egyedül sétáljon.
És ezzel Lucía megtalálta az egyetlen embert, aki évek óta elveszett anélkül, hogy tudta volna.
Magához.
