A másodpercek ólomnehezen peregtek. Amikor meghallottam, hogy a kerti kavicson elhalnak a léptei, kipattantam az ágyból.
A testem remegett, a torkomból elfojtott zokogás tört fel, de a túlélési ösztön átvette az irányítást. Nem nyúltam az éjjeliszekrényhez. Nem nyúltam a befúvóhoz.
Felkaptam a kabátomat a székből, a telefonomat a zsebembe süllyesztettem, és a táskámat megragadva mezítláb rohantam ki a hálószobából. A ház sötét és elhagyatott volt. A konyhaasztalon ott állt az üres virágcserép, ahová alig egy órával korábban a mérgezett tejet öntöttem – a növény levelei már most elszíneződtek és kókadoztak a tömény hatóanyagtól.
Kitéptem a bejárati ajtót, és kirohantam a hideg, esős éjszakába.
Nem a saját autómmal mentem – tudtam, hogy a fékeket vagy a motort is szabotálhatták. Rohantam a sötét utcán, amíg el nem értem a sarki benzinkutat, amely éjjel-nappal nyitva volt.
A benzinkút mosdójába bezárkózva, remegő ujjakkal tárcsáztam a segélyhívót.
— 112, miben segíthetek? — szólalt meg a diszpécser nyugodt hangja.
— Kérem… segítsenek! — ziháltam, a falnak támaszkodva. — Meg próbálnak megmérgezni! A férjem és az anyósom… mérget tettek a gyógyszerembe!
4. fejezet: A háló feltárása
A rendőrség tizenöt percen belül megérkezett a benzinkútra.
Két egyenruhás és egy civil ruhás nyomozónő lépett be a fogadótérbe. Amikor meglátták a sápadt, mezítlábas, átázott ruhájú női alakot, aki a könnyeivel küzdve szorította a telefonját, azonnal cselekedtek. Betakaróztak egy meleg pokróccal, forró teát adtak – igazi teát –, és végighallgatták a történetemet.
— Miss Anna — mondta a nyomozónő, Dr. Szabó Klára, miközben jegyzetelt. — Amit elmondott, az rendkívül súlyos vád. Készen áll arra, hogy a helyszínelők átkutassák a házat?
— Igen — válaszoltam határozottan. — A mérgezett befúvó az éjjeliszekrényen van. A virágcserépben ott a tej. És a konyhaszekrény mögött… ott van a doboz, amiből Margit a tablettákat vette.
A rendőrségi konvoj szirénázás nélkül haladt vissza a házunk felé.
