Mire odaértünk, a hajnal első szürke fényei már áttörtek a fákon. Dávid autója éppen abban a pillanatban fordult be a felhajtóra. A férjem kiszállt a kocsiból, munkaruhában, táskával a kezében – a tökéletes, fáradt férj szerepében, aki most érkezett haza a hosszú műszakból.
Amikor meglátta a rendőrautókat és engem a nyomozónő mellett, az arca egy pillanat alatt elfehéredett.
— Anna?! — kiáltotta, odarohanva hozzánk. — Mi történt? Istenem, miért vannak itt a rendőrök?! Jól vagy?
Odaléptem hozzá. Nem volt bennem félelem. Csak végtelen undor.
— Abbafejezheted a színjátékot, Dávid — mondtam hidegen. — Mindent tudok. A tejről. A tablettákról. A befúvóról. És a végrendeletemről is.
Dávid szemei idegesen ugráltak köztem és a nyomozók között.
— Mmiről beszélsz?! Te megőrültél! Biztosan megint rohamod volt, vagy hallucinálsz az alváshiánytól! Tiszti nő, a feleségem pszichésen beteg…
— Dávid úr — lépett közbe Szabó nyomozónő —, kérem, maradjon veszteg. Házkutatási parancsunk van.
5. fejezet: A csapda bezárul
A helyszínelő csoport védőruhában lépett be a házba.
A folyamat gyors és szakszerű volt. Percek alatt lefoglalták az éjjeliszekrényen lévő asztmabefúvót, a virágcserépben lévő földmintát, és a konyhában található poharakat.
Amikor a nyomozók átkutatták Margit szobáját a szomszédos szárnyban, az idős nő köntösben, felháborodottan lépett ki a folyosóra.
— Mi ez a gátlástalanság?! — üvöltötte Margit. — Hogy merészelnek betörni a házamba?! Dávid, mit művel ez a nő?!
— Anya, maradj csendben! — sziszegte Dávid, de már késő volt.
A helyszínelők előhozták Margit táskáját. A táska belső zsebéből előkerült a kis fém doboz, benne még három darab töretlen altatótablettával, a méregmaradványos fiola, és a másolt kulcscsomó a széfemhez.
A gyorstesztek a helyszínen kimutatták: a befúvóban lévő folyadék egy magas koncentrációjú, szívleállást okozó toxin volt, míg a tejmaradványos cserépben lévő szer megegyezett a Margit táskájában talált altatóval.
Margit arca eltorzult. A kedves, gondoskodó anyós álarca szilánkokra hullott.
