Körülbelül negyven centiméter mélyen az ásó vasfeje egy kemény, tompa tárgyba ütközött. Kattanás.
Letettem az ásót, és a puszta kezemmel kaparni kezdtem a sarat. Egy fémből készült, rozsdás doboz bukkant elő a föld alól. Egy régi kekszesdoboz volt, amelyet gondosan körbetekertek vastag műanyaggal és szigetelőszalaggal.
Remegő kézzel cipeltem be a dobozt a konyhába. A konyhaasztalra tettem, ott, ahol anyám huszonhét éven át főzött, és ahol Joe-val annyiszor ültünk a fojtogató csendben.
Felpattintottam a fedelét.
A belső tartalom száraz maradt. Egy köteg sárgult papír, néhány fénykép, és egy régi, kézzel írt napló volt benne.
Az első képet felvéve a levegő megakadt a torkomban.
A fotón Joe állt, fiatalon, talán huszonkét évesen, egy rendőrségi kihallgató terem asztalánál. Mellette egy rendőrségi jelentés másolata feküdt, dátumozva: 1998. június 14.
A jelentés címe: Gyanús gázolás a Mill Creek úton. Az áldozat: Thomas Miller (24).
Lapoztam a naplóban. Anyám apró, tűpontos kézírása töltötte meg az oldalakat. Az első bejegyzés huszonhét évvel ezelőttről származott, pontosan abból a hónapból, amikor Joe-t megismertem:
“Joe eljött a vacsorára. Kedves volt, udvarias, de a szemeiben ott volt a menekülő vad félelme. Ma reggel a garázsban megtaláltam a kabátját. A lökhárítója be volt horpadva, a fényszórója törött. Amikor megkérdeztem tőle, mi történt, sírva beismerte: elütött egyfiút a Mill Creek úton, és cserbenhagyta. Azt hitte, senki sem látta.”
A kezem remegni kezdett. A lapozást folytattam.
“Odaadtam neki a választást. Börtönbe megy, és elhagyja a lányomat, vagy beleegyezik abba, amit én diktálok. Joe nem akart börtönbe menni. Megígérte, hogy soha többé nem bánt senkit, és hogy örökre az én irányításom alatt él. A vörös tölgyfa alá ástam el a balesetben leesett rendszámtábláját és a véres inget. Ha valaha is megpróbál elhagyni Sarah-t, vagy ha elfelejti, hogy kinek köszönheti a szabadságát, a rendőrség megkapja a dobozt.”
