Azon a napon nemcsak egy szörnyű igazságot fedeztem fel, hanem megtaláltam a lelki békémet is. Megértettem, hogy az apaság nem a vérről szól, hanem az önzetlen szeretetről és a felelősségről.

Életem hátralévő részét Dávid emlékének szenteltem. Létrehoztam a Dávid Alapítványt, és minden egyes nap azon fáradoztam, hogy méltó legyek ahhoz a címhez, amit az a fiú adott nekem a levelében: az apja lenni.