Ő még mindig a fia volt.
Folyamatosan eszembe jutott a 7 éves fiú, aki egy ferde csokrával jelent meg a piacon anyák napjára.
A határok kitűzése nem törölte el a szerelmet.
Csak megakadályozta, hogy a szerelem kifogásként szolgáljon.
A piacon megosztottak voltak a vélemények.
Pilar azt mondta, hogy Carmen elárulta “a vérét”.
Egy másik értékesítő így kommentálta:
“Sosem állnék egy menyem oldalára a fiam ellen.
Carmen tovább vágta a szárakat.
“Nem fordultam ellene a fiamnak.
“Nos, úgy tűnik.
Carmen felnézett.
“Ellene fordultam azzal, amit csináltam.
Senki sem válaszolt.
Hónapokkal később az ideiglenes intézkedések megállapították, hogy a gyerekek főként Elenával maradnak, amíg a beavatkozás folytatódik. Adrián szabályozott látogatási rendszert kapott, és a hitelesített jövedelem alapján anyagilag hozzá kellett járnia.
A meghallgatás kilépésén anélkül, hogy ránézett volna, elhaladt Carmen mellett.
Késztetést érezt, hogy felhívja őt.
Nem tette.
Emlékezett, ahogy Nico megijedt a furgonban.
Emlékezett Elena kezeire.
Emlékezett arra a nőre, aki ő maga volt.
És hagyta, hogy tovább sétáljon.
Majdnem egy évvel később Carmen Valenciába utazott az iskola első napjára.
Llevaba 2 ramos de flores.
Lucía vestía pantalón azul marino, polo blanco y zapatos exactamente de su talla. Nico se ajustaba la mochila cada 20 segundos.
Elena estaba entre los demás padres con un vestido sencillo y el pelo recogido.
Carmen tardó unos segundos en fijarse en sus manos.
Llevaba las uñas pintadas de rosa claro.
—Te han quedado bonitas —dijo.
Elena sonrió.
—Me las pinté yo anoche.
Las 2 rieron.
Lucía apareció corriendo.
—¡Abuela, mira!
Se giró para enseñarle la mochila.
En un bolsillo había un nombre bordado con hilo rojo.
LUCÍA.
—Ahora sí pone mi nombre.
Carmen pasó los dedos por las letras.
Recordó el abrigo de segunda mano, las zapatillas grandes y la frase que había gritado delante de todo el mercado.
