Az öreg felemelte a fejét. A bal szemöldöke fölött ívelt sebhely volt.

Rafael emlékezett egy szökött lóra a nagyszülei farmján, apja teste borította azt, és arra a sebre, amit a csapás hagyott benne.

“A fiam még mindig ilyen makacs?” kérdezte az öregember.

“Jobban, mint valaha,” válaszolta Inés, visszatartva a könnyeit.

Rafael lábai elernyedtek. Az ember nem volt szerető. Tomás Montalbán volt az, akit 22 éven át gyűlölt.

Mielőtt elfordult volna, valami rosszabbat hallott.

“Inés, ha Rafael rájön, ki ürítette ki ezeket a számlákat, sokkal többet fog elveszíteni, mint a pénzét. És Marta nem engedi, hogy ez kiderüljön.

2. RÉSZ
Rafael hajnalig várta Inést a konyhában.

“San Jerónimóban voltam,” mondta üdvözlés nélkül.

Inés a kulcsokat a pulton hagyta. Nem színlelte a meglepetést.

“Akkor láttad Thomast.

Öt hónappal ezelőtt találta meg, amikor az alapítvány több lakóhelyen terjesztette az olvasmányokat. A férfi hallotta a Montalbán vezetéknevet, és megkérte, hogy keressen Rafael fényképét. Amikor meglátta őt, sírva fakadt.

—Me pidió que no te dijera nada hasta reunir pruebas —explicó ella—. Tenía miedo de que volvieran a acusarlo.

—¿Y tú decidiste creer al hombre que nos abandonó?

—Decidí escucharlo. No es lo mismo.

Los 7.600 euros habían pagado consultas, gafas, ropa y una deuda de la residencia. Inés enseñó los recibos. Rafael, avergonzado por un instante, cerró la carpeta antes de revisar la última página. Al moverse, se le cayó del maletín el borrador de separación.

Inés lo recogió. Tardó varios segundos en hablar.

—Preguntaste a un abogado cómo dejarme, pero nunca me preguntaste dónde iba.

Él intentó explicar las fotografías. Ella negó con la cabeza.

—Yo te oculté algo porque no sabía cómo devolverte a tu padre sin hacerte daño. Tú decidiste que era culpable antes de mirarme a los ojos.

Durmió en otra habitación.

Al día siguiente Rafael visitó la residencia. Tomás estaba en el jardín, bajo un toldo que goteaba.