A titkok ára és a híd alatti igazság
A Lomas de Chapultepec-i kórház sürgősségi osztályának rideg, neonfénnyel megvilágított helyiségében a vérszínű óra mutatója lassan kúszott előre. Lucía Salcedo az ágy szélén ült, az arcán lévő véraláfutás lassan lángvörösre duzzadt, de a fizikai fájdalmat teljesen elhomályosította az a fagyos felismerés, ami a telefonja képernyőjéről visszanézett rá.
„Meg kell oldani, mielőtt Karina a babával letelepedne.”
A sorok mögött nemcsak egy házassági csalás rejtőzött, hanem egy olyan pénzügyi és személyes háló, amelyet Rodrigo és az anyja, Ofelia évek óta szőttek a háta mögött. Karina – mint kiderült a vállalati adatbázisból és a cég híváslistáiból, amit Lucía még aznap éjszaka, a kórházi ágyon fekve ellenőrzött le a laptopján – Rodrigo harmincéves titkos élettársa volt, aki éppen nyolc hónapos terhes volt. És ami a legszörnyűbb volt: az a fényűző, Lomas de Chapultepec-i ház, amelyben Lucía lakott, és amelyet a saját, cégeladásból származó vagyonából vásárolt meg még az esküvő előtt, a tervek szerint nemcsak a záloghitel útján lett volna Rodrigo új vállalkozásának a tőkéje, hanem Karina és az újszülött gyermek otthona is, míg Lucíát egy hamis pszichiátriai vagy vagyonjogi nyilatkozattal teljesen kisemmizik.
– Lucía asszony – lépett be a kórterembe egy fiatal rendőrtiszt, kezében a jegyzőkönyvvel. – A feljelentést rögzítettük a családon belüli erőszak és testi sértés miatt. A kollégák megpróbálták felkeresni a férjét a megadott címen, de a ház zárva van, és a szomszédok szerint egy fekete terepjáróval hirtelen elhagyták a környéket.
Lucía lassan felnézett. A szemében nem volt könny; a félelem, amit néhány órával ezelőtt a bejáratnál érzett, teljesen átalakult. Acélos, hideg bizonyossággá vált.
– Nem fognak messzire menni, tiszt úr – mondta Lucía nyugodt, de határozott hangon. – Mert az a ház, ahonnan elmenekültek, jogilag az enyém. És az Altura Desarrollos részvényeinek 70%-a szintén a nevemre szól. Holnap reggel kilenckor találkozunk a bíróságon és a földhivatalban.
