Julian mindig is irigyelte Alexander sikereit, a birodalmát és a boldogságát. Amikor megtudta, hogy Elena terhes Alexandertől, tudta, hogy egy gyermekkori örökös jelenléte végleg elzárná előle a Vance-vagyon megszerzését. Julian elraboltatta Elenát, és egy félreeső, elhagyatott upstate-i birtokon tartotta fogva.
Julian nem ölte meg Elenát – a nő élő túszként szolgált arra az esetre, ha Alexandert zsarolni kellene, ha a dolgok rosszra fordulnak. Amikor Matthew megszületett a fogságban, Elena egyetlen célja az maradt, hogy életben tartsa a fiát.
„Hét évig egy elszigetelt házban éltünk… nem láttunk senkit” – zokogta Elena. „De két hete Julian megtudta, hogy a magánnyomozóid elérték a birtok határát egy másik ügyben. Pánikba esett. Úgy döntött, végleg eltüntet minket. Elválasztott tőlem, egy fémkonténerbe zárt Queensben, és azt hitte, senki sem talál meg. De Matthew… Matthew elszökött a fogvatartóitól, és megkeresett engem.”
Alexander ökle olyan szorosan szorult össze, hogy a körmei a tenyerébe vágtak. A düh, ami felgyülemlett benne, perzselő volt. Julian… az az ember, aki az elmúlt hét évben minden héten együtt ebédelt vele, aki vállon veregette, miközben ő a gyásztól szenvedett.
Az elszámolás éjszakája
A Vance Tower legfelső emeletén Julian Vance éppen a poharába töltötte a méregdrága konyakot. A híreket nézte a tévében. Pánikban volt – a hírbejelentő szerint a Queens-i szemetesben talált nőt megmentették, de a személyazonosságát még „homály fedte”.
Ekkor az iroda nehéz tölgyfa ajtaja kivágódott.
Alexander lépett be. Nem kísérték testőrök. Nem volt rajta a szokásos elegáns zakó – csak az inge, feltűrt ujjakkal, és a tekintete, amelyben maga a pokol égve tombolt.
Julian megdermedt, a pohár megremegett a kezében. „Alexander? Mit keresel itt ilyen későn? Olyan sápadtnak tűnsz…”
Alexander lassú, kimért léptekkel ment az íróasztal felé. „Hét évig, Julian. Hét évig ültél velem szemben. Hallgattad, ahogy Elenát gyászolom. Nézted, ahogy összetörök.”
Julian elfehéredett, és hátrálni kezdett. „Alex… nem értem, miről beszélsz…”
